2010.09.20. 15:07
Hiányzik a jövőkép
Veszprém - A megyeszékhelyen hiányzik a jövőkép, a városnak nincs egységes jövőstratégiája. Ezt tették szóvá a Lokálpatrióták egyesület tagjai hétfői sajtótájékoztatójukon.
A Lokálpatrióták által felvázolt jövő az önszerveződő közösségekből, illetve a szolgáltató önkormányzatokból áll. Össze kell gyűjteni a közösségek igényeit, s segíteni az önkormányzatot a fontos projektek megvalósítása előtt. Minderre nyitott a veszprémi Lokálpatrióták a Városért Közhasznú Egyesület. Ez az egyesület hétfői sajtótájékoztatóján hangzott el, amelyet Nagy Piroska, Péterné Rózsa Mária és Bán Mihály képviselőjelöltek tartottak.
Elhangzott, Veszprémben szellemi tudásbázist kell létrehozni, ahol a végzett fiatalok, de középgeneráció egyaránt megtalálja számításait. Ehhez munkahelyek szükségesek, ilyeneket a zöld ipar fejlesztése nyomán lehetne teremteni, valamint szükséges egy működő bérlakás-rendszer is. A megyeszékhelyen a szociális háló ugyancsak bővítésre szorul.
Kifejtették, a leszakadó embereknek a segély mellett munkát kellene adni, amivel kivehetnék részüket az értékteremtésből. A nyugdíjasok számára a civil szervezetek biztosíthatnák a továbbfoglalkoztatás lehetőségét.
Veszprém közbiztonsága is megerősítésre szorul. A helyzet nem rossz, van polgárőrség is, de ahhoz, hogy ez ne változzon, egy új körzeti megbízotti irodát kellene nyitni a Jutasi lakótelepen.
Veszprém iskolaváros, fontos része az egyetem, mellette számos általános és középiskola működik. Ez lehetne az alapja annak a szellemi magnak, ami ilyen bázison megteremthető. Csakhogy a városnak meg is kellene tudni tartani a fiatalokat. Az iskolákat közösségi térré, agorává kellene alakítani, amihez ki kell nyitni az intézményeket.