Támogatják a diákokat

Veszprém - A Veszprém Megyei Német Önkormányzat a lehetőségeihez mérten idén is támogatta a nemzetiségi oktatásban részt vevő diákokat.

Győrffy Árpád

A testület dr. Albert Vendel elnök vezetésével lezajlott keddi ülésén úgy döntött, százezer forint támogatást biztosítottak fellépőruhák beszerzésére a veszprémi Lovassy László Gimnázium német nemzetiségi énekkarának, hatvanhatezer forinttal pedig az ajkai Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak alsó-ausztriai tanulmányi kirándulásához és a szekszárdi Német Színházban tett látogatásukhoz járultak hozzá.

Az önkormányzat módosította a német nemzetiségi önkormányzatokkal rendelkező településekről készülő regiszter megvalósítási szerződését is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!