Nem radioaktív a vörösiszap!

Veszprém - A vörösiszap önmagában nem veszélyes, nem radioaktív anyag, a mérések pedig igazolták azt is, hogy az ajkai üveggyár nem szennyezte az iszapot.

Kiss Nikolett

Cáfolta a korábban megjelent információt dr. Padisák Judit egyetemi tanár, mely szerint a kolontári zagytározóban az ajkai üveggyárból származó nehézfémekkel keveredhetett a vörösiszap. A mérések egyértelműen igazolták: az iszapban sem nehézfémek, sem pedig ólom nincs.

Mély felháborodását fejezte ki a szakértő korábbi kijelentésével kapcsolatban dr. Katzer Zoltán, az Ajka Kristály Kft ügyvezetője is, aki elmondta: az állításnak semmi valóságtartalma nincs, az üveggyárnak ennek ehhez semmi köze. A valótlan állítás egyébként kellemetlen helyzetbe hozta a céget, a negatív hír ugyanis egészen az amerikai partnerükig eljutott, akik érthető módon kérdőre vonták az ajkai céget a környezetszennyezésben való részvételük miatt.

Dr. Horváth Erzsébet, a Pannon Egyetemen létrejött szakértői csoport koordinátora elmondta: az iszap nem radioaktív, az viszont tény, hogy ha kiszárad és por formájában a levegőbe kerül, akár komoly légúti megbetegedéseket is okozhat a poron lévő lúg miatt. A jelenlegi vizsgálatok alapján a talaj legfelső, mintegy öt centiméteres felülete károsodott, mivel a lúg a talaj szerves anyag tartalmát roncsolta. Száraz, napos időjárás esetén a talajra száradt iszapot el lehet távolítani és megfelelően kiképzett tárolóba lehet helyezni. A talaj alsóbb rétegei megfelelő kezelést követően ismét alkalmassá tehetők mezőgazdasági művelésre.

- A talajvíz és a levegő védelme érdekében az iszap eltávolítását mielőbb el kell végezni, valamint a talajvíz és a levegő minőségének folyamatos megfigyelése ajánlott – folytatta dr. Horváth Erzsébet. A szakértő szerint jelenleg a talajvíz minőségével nincs probléma, továbbá a levegő porkoncentrációja a megengedett határérték durván ötöde. Javasolt az utak, a járófelületek, a ruházat ecetes vízzel (kb 10 liter vízbe egy liter 15-20%-os ecet elegendő) történő tisztítása, mivel az ecet közömbösíti a lúgot.

 

A környezeti katasztrófahelyzet bekövetkezése óta a Pannon Egyetem szakemberei a helyszínen vannak, és aktív szerepet vállalnak a koordináció és a szakmai tanácsadás terén egyaránt. Egyetemi Szakértői Csoport alakult a szükséges szakmai kompetenciák és az azonnali segítségnyújtás biztosítása érdekében, mely csoport közvetlenül segíti a Megyei Védelmi Bizottság munkáját. A csoport célja az állapotfelméréshez, a kárelhárításhoz, kármentesítéshez szükséges szakmai, tudományos infrastruktúra és a személyi állomány biztosítása az operatív szakmai munkát irányító testületek számára

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!