Dobogóközelben

Megyei körkép - Páratlan a mezőny, de nem az erősségét tekintve. A színvonal az előző idényhez képest gyengült, de ettől még bőven akadnak izgalmas versengések. Az élmezőny második fele jó őszt tudhat maga mögött és nincs áthidalhatatlan távolságra a dobogótól sem. Labdarúgó megyei első osztályú értékelősorozatunk második része.

Horváth Gábor

Sümeg (4., 27 pont)
Akár a harmadik helyen is telelhetne a Sümeg, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott (az elmaradt Padragkút elleni találkozót a tavaszi rajt előtt pótolják). Az újonc bizonyítványa így is kiváló, hiszen az együttes 13 találkozójából nyolcat megnyert és csak két alkalommal kapott ki.
Lázár Szilveszter edző:  Kicsit nyögvenyelősen indult az idény, de aztán összeállt a játékunk, és elkezdtük nyerni a meccseket. Szűk a keretünk, ami felértékeli a teljesítményünket. Azt gondoltam, hogy a két osztály között nagyobb lesz a különbség, addig megyünk előre a tabellán, amíg csak a többiek engedik. A legnagyobb erényünk a csapategység, bebizonyítottuk, hogy senki számára nem vagyunk könnyű ellenfél, s ekként szeretnénk folytatni.

Ugod (5., 23)
Az első két fordulóban négy pontot szerzett az Ugod, de a folytatás nem élcsapathoz méltóan alakult számára: a gárda zsinórban három vereséget szenvedett. A hullámvölgyből egy 6:3as sikerrel lábalt ki az alakulat, amely végül dicséretes helyen zárta a félévet.
Tóth Ferenc edző:  Ahhoz képest, hogy a rajtnál bennragadtunk, úgy érzem, hogy jelenleg jó pozícióban vagyunk. Időközben megtaláltuk a játékunkat, akadt egy jó sorozatunk és a társaság hozzállása abszolút pozitív volt. Remek a csapategység és az edzéslátogatottsággal is elégedett vagyok. Egyedül a sérültek magas száma jelentett problémát, szerencsére úgy tűnik, hogy tavaszra ez is megoldódik.

Öskü (6., 23)
Nemcsak az újoncok (Zirc, Sümeg), hanem az Öskü szereplése is abszolút pozitív meglepetése ennek az ősznek. Az első fordulóban elszenvedett vereséget követően a csapat sorozatban öt meccsen (négy siker, egy döntetlen) maradt veretlen, majd a folytatásban is jó produkciót nyújtott.
Dufek József edző:  Ez az egyesület történetének eddigi legjobb őszi szereplésre. Nem számítottam arra, hogy ilyen előkelő helyről kezdhetjük majd a tavaszi idényt, körülbelül a tizedik pozícióba vártam a csapatot. Sok egygólos sikert arattunk, ami nem lehet véletlen: összeérett a társaság. Az edzésmunkával kapcsolatban akadt hiányérzetem, főleg az utóbbi hetekben, de még így is jöttek az eredmények. Örülök, hogy a minket szép számmal bíztató szurkolók és a vezetőség is elégedett a teljesítményünkkel. A folytatásban sok múlik majd azon, hogy tudunk-e javítani a gyengébb helyzetkihasználásunkon. Szerintem tavasszal képesek leszünk megtartani ezt a helyezést.

Érdekes megnézni, hogy egy esztendővel ezelőtt, hogyan szerepeltek a cikkben szereplő csapatok. Az Ugod a 20092010es idény bajnoki szünetében ugyanúgy az ötödik helyen állt, mint most, az ösküiek viszont csak a tizenkettedik pozícióban szerénykedtek. A Sümeg tavaly télen második volt a megyei másodosztály keleti csoportjában, amelyet aztán később utcahosszal nyert meg az együttes. Az előző idényben az Ugod a hatodik, az ösküi alakulat pedig a tizedik pozícióban zárta a megyei első osztályt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!