Bárhol játszik, van értelme hazamenni

A téli szünetben új edzővel, Vágó Attilával, valamint több NB I-es tapasztalattal felvértezett játékossal erősített az NB II nyugati csoportjában a kiesés rémétől fenyegetett Veszprém FC. Az újonnan érkezettek közül az egyik legismertebb név, a 37 esztendős Molnár Zoltáné.

- A 2010/11-es szezont még az NB I-es Szolnoknál kezdte. Azonban az ősz nem sikerült túl jól, egykori csapata a mezőnytől nyolc ponttal lemaradva sereghajtó.
 
- Az első osztályban minden feljutó csapatnak a legnehezebb esztendő az első év. Így van ez a Szolnoknál is. Azért eresztették szélnek a csapat nagy részét, mert úgy gondolták, kevesebb pénzből is képesek lehetnek hasonló produkcióra. Saját teljesítményemet úgy ítélem meg, valamivel jobban ment a játék, mint a csapatnak.

- Ha már a pénznél tartunk. Nem visszalépés Önnek az NB II-es Veszprémbe igazolni?
 
- Számomra ez most nem a pénzről szól, különben nem szerződtem volna ide. Nem vagyok már húsz éves, de úgy érzem, még van bennem annyi, hogy a VFC-nek segítsek. Egyelőre fél évre írtam alá Veszprémbe, de mivel én mindig hosszú távra tervezek, ezért azt gondolom, ha kiharcoljuk a bennmaradást, újra tárgyalóasztalhoz ülhetünk a veszprémi vezetőkkel.

- Milyennek látja jelenlegi csapatát?
 
- Egyik társaság sem tökéletes, mindenhol vannak hiányosságok. Az edzéseken látottak alapján azt mondhatom, a játékosállomány jó, egyszerűen nem tudták kihozni magukból, amit valójában tudnak.

- Négyszeres magyar bajnok, háromszor lépett pályára az olimpiai válogatottban Atlantában. Sok siker részese volt, a magyar válogatottban mégsem kapott szerepet.
 
- Minden edző, legyen az egyesületi tréner, vagy szövetségi kapitány, vannak emberei. Ha most azt kérdezné, hogy én a Vágó Attila embere vagyok-e, a válaszom, azt gondolom, igen. Akkoriban, amikor szerintem a legjobban ment a játék, nyolc alkalommal voltam válogatott kerettag, de mindig csak kispadoztam, pályára nem léptem. Emiatt van némi hiányérzetem, ám mégsem meghatározó probléma az életemben. Akadnak olyan játékosok, akiknek megadatott a válogatottság és mégsem tettek annyit a fociért, mint én. Ilyen szempontból nézve viszont azt mondhatom, elégedett vagyok, nem hiányzik pályafutásomból a válogatottság.

- Budapesten él, két gyermekét egyedül nevelve. Ingázik, vagy Veszprémbe költözött az egész család?
 
- Szerencsére elég nagyok már a gyerekeim. A kisebbik fiam 11, a nagyobbik 17 éves. Én most már úgy állapodok meg minden klubbal, hogy egy-egy meccs után 2-3 nap pihenőre szükségem van, hogy regenrálódjak. Ilyenkor természetesen otthon vagyok a srácokkal. Amíg távol vagyok, naponta többször beszélünk telefonon, igyekszem ellenőrizni, hogy mit csinálnak. Már nem kell együtt tanulni velük, viszont gyakran kikérdezem őket. Úgy is fogalmazhatnék, bárhol is játszom, legalább van értelme hazamenni.

Molnár Zoltán 37 éves, viszonylag későn, 13 éves korában kezdett futballozni a 22-es Volánnál, majd Újpesten. Később az MTK-val háromszor nyert magyar bajnokságot, a Dunaferrel egyszer. Tagja volt az 1996-ban, az atlantai olimpiára kijutott magyar csapatnak, ahol mindhárom csoportmérkőzésen pályára lépett. Veszprémben albérletben él két csapattársával, Zsömlye Györggyel és Karakai Andrással.