Drágább az élet, szorosabb a nadrágszíj

Új év, új árak. Idén januártól is drágul az élet: az áremelések végiggyűrűznek a gazdaságon, kihatnak az élet minden területére. A fogyasztó saját magán spórol, rekreációs, kulturális kiadásait fogja vissza, a kis szolgáltatók pedig idén a tönk szélére kerülhetnek.Minden drágul: a közüzemi díjak a távhőszolgáltatástól a szemétszállításon át a vízdíjig.

Munkatársainktól

Megyénkben a legdrasztikusabban a hulladékszállítás díja emelkedik, amint a Tiszta Európa program megvalósul és elindul Királyszentistvánon a hulladékkezelő telep. Veszprémben ekkor 40 százalékkal kell többet fizetni, de a társulás más településein akár többet is. Czaun János, a társulás elnöke szerint azonban ez nem emelkedés, hanem új díjbevezetés, hiszen új szolgáltatásról van szó. A százalékos emelést nézni ezért nem reá-lis, a tény az, hogy minden háztartástól évi 35 ezer forintot kérnek egy százhúsz literes gyűjtőedény ürítéséért. Ahol eddig ennél jóval kevesebbet kértek, ott nagyobb lesz a régi és az új szolgáltatás közötti különbség.
 Nemcsak a rezsi lesz több, hanem a közlekedés, az élelmiszer és a szolgáltatások is. A villany ára egyelőre nem változik, ezt a Magyar Energia Hivatal ellenőrzi és állapítja meg, de a gáz ára várhatóan növekszik majd.


- Az áram- és gázszolgáltatás díjszabásai szigorú hatósági szabályozás alatt állnak, vagyis az árakat sosem az aktuális szolgáltató szerv, hanem a Magyar Energia Hivatal központilag határozza meg - ismertette Egyházi Nikoletta, az E.ON győri szóvivője. - Jelenlegi ismereteink szerint áramáremelés egyelőre nincs kilátásban, a gázért azonban 2011. január 1-jétől valamennyivel többet kell fizetni, de nem mindenkinek. - Akiknek 1200 köbméternél alacsonyabb az éves fogyasztásuk, egyelőre nem kell gázáremeléstől tartaniuk. Ez az egyetemes szolgáltatásban fogyasztók közel 60 százalékát érinti, fogyasztási és fűtési szokásoktól függően.  Legrosszabb helyzetben a  gázfűtéses családi házak lakói vannak, nekik egy hónapban a gázdíj akár 9,3 százalékkal is többe kerülhet.
 
Az energiaárak és az alapanyagok árának emelkedése miatt a szolgáltatások egy része is drágul, bár a kiskereskedők, iparosok csak a végső esetben hárítják az ügyfelekre a költségeket, hiszen szeretnék megtartani őket.
Hidvégi Eszter és Szabó Mária a Völgyikút szolgáltatóházban bérel és vezet fod-rászüzletet. Ők is megérzik az áremelkedéseket.
 


- Leginkább abból látjuk, hogy a vendégek osztanak-szoroznak, és nem négyhetente, hanem öthetente jönnek festetni, hajat vágatni. Az alapanyagok drágulása nálunk szerencsére nem úgy jelenik meg, mint mondjuk a benzinnél, tehát nem hetente, hanem úgy félévente, de a fodrászok nem érvényesítik azonnal. A kollégáktól azt hallom, két-három évente emelik az áraikat - mondta Eszter, aki tavaly nyáron emelt a tarifákon, így ezt nem tervezi, bár a rezsiköltség a szalonban is emelkedik. A pluszköltséget igyekeznek kigazdálkodni, összébb húzzuk magunkat, mondja a fodrász, hiszen a vendégek nem bírnak el mindent.
 


Más szolgáltatók nem ilyen szerencsések. - Azt gondolom, az ár-emelkedések - legyen szó például az üzemanyagról - előbb vagy utóbb mindenképpen begyűrűznek a termékek áraiba. Ugyanis a portékát szállítani kell, így óhatatlanul nőnek a költségek, amit valakivel megfizettetnek, ez pedig visszafogja a keresletet. Ez a helyzet nem kedvez a gazdaságnak, vélekedett dr. Somogyi Istvánné, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. Hozzátette, az áremelkedések főleg a mikro-, kisvállalkozókat érintik kedvezőtlenül, ők azok, akik már így is felélték a tartalékaikat. A gazdasági válság ugyancsak őket sújtotta a legsúlyosabban, eddig a túlélésért küzdöttek, és lehet, most jön el a vég számukra.
 

Élelmiszerárak a csúcson

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének  jelentése szerint decemberben történelmi csúcsra emelkedtek a globális élelmiszerárak, és meghaladták a 2008. évi szintet. A FAO  globális élelmiszerár-indexe 214,7 pontra szökött fel az év utolsó hónapjában, s ezzel meghaladta a 2008 júniusában beállított 213,5 pontos törté-nelmi rekordot. A jelentés szerint a legnagyobb mértékben a gabonafélék és a növényi olajok drágultak, főként a rossz időjárás miatt.

Szerintem

Ismét saját magunkon igyekszünk a pénzt megfogni, pedig ez könnyen és igen gyorsan visszaüthet: a fizikailag, szellemileg kimerült testet folyamatosan jól karban kell tartani, különben egy idő után felmondja a szolgálatot. Mentális jólétünk legalább annyira fontos, mint hogy kifizessük az aktuális számlákat. Mit tehetünk hát? Értékeljük át a fontossági sorrendet és helyezzük előtérbe emberi kapcsolatainkat! Nem kerülnek pénzbe, de mindennél drágábbak, hiszen egy jó barát, szerető társ, a gyermekünk a leg- nagyobb kincs, amihez életünk során hozzájuthatunk. Próbáljunk vigyázni rá!


Németh F. Bernadett
[email protected]

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!