A polgármesterek kiállnak a jegyző mellett

Küngös, Csajág - A jegyzővel szemben hozott azonnali, indoklás nélküli felmentésről szóló határozat visszavonását kezdeményezi a körjegyzőség másik két településének polgármestere.

Halmos György

Verebélyi Zoltán csajági és Szabó Gergely küngösi polgármester erről levélben tájékoztatta a kenesei testületet. Úgy vélik, hogy a külvilág számára sem mindegy a körjegyzőség működéséről kialakított kép. A települések vezetője jogtalannak tartják, nem tudják elfogadni és nem is értenek egyet az indoklás nélküli, azonnali hatállyal történő felmondással. Nehezményezik, hogy Küngös és Csajág véleményének megkérése nélkül született meg a döntés, pedig a körjegyzőség alakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás szerint a jegyző tekintetében a fegyelmi és anyagi felelősség érvényesítését Balatonkenese testülete gyakorolja a szerződő testületek véleményének kikérésével. Az egyéb munkáltatói jogokat Balatonkenese polgármestere gyakorolja a társult települések polgármestereinek egyetértésével. Másrészt az eljárást etikátlannak tartják a jegyzővel, valamint Küngössel és Csajággal szemben.

Jelen pillanatban is vannak olyan nagy horderejű, folyamatban lévő ügyek, amelyek egy rálátással bíró jegyzőt igényelnek. A kialakult helyzet befolyásolhatja ezen elképzeléseink kimenetelét, megvalósulását. A két települést tehát hátrányosan érinti döntésük - fogalmaznak a polgármesterek, akik egyébként nehezményezik azt is, hogy  Tömör István kenesei polgármester telefonos értesítésén kívül semmilyen hivatalos értesítést a mai napig nem kaptak arról, hogy ki látja el a jegyzői teendőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!