Tavaszi szezonnyitó blues zenével és disznóságokkal

Csopak - Hagyományos disznóvágáshoz már kicsit talán késői az időpont, de korai szezonnyitó programnak sikeresnek ígérkezik a hétfőn záruló Csopaki Bor-Blues-Böllér Napok, amit első alkalommal rendeztek meg a hosszú ünnepi hétvégén.

Győrffy Árpád

Ahogy a cím is ígérte, már az első pillanattól kezdve bőven lehetett válogatni a község kiváló boraiból, neves zenekarok koncertjei mellett hagyományos falusi disznóvágás, kolbásztöltő verseny és látványos lovagi torna színesíti a rendezvényt.

A hivatalos megnyitóra már szombaton este sor került. A strand parkolójában felállította színpadról Ambrus Tibor polgármester és Szegedi László, a program főtámogatója, szervezője, moderátora, egy alföldi állattenyésztő és élelmiszer-feldolgozó családi gazdaság vezetője köszöntötte az érdeklődőket. Majd késő estig harmonikaszó mellett kóstolgatták a helyi borokat.

Vasárnap délelőtt a falusi disznóvágással folytatódott a program. Látos Sándor segítőivel pontosan délelőtt 10 órakor leszúrta Dezsőt, a 143 kilós szőlősi kant, amit már néhány másodperccel korábban fejbe lőttek, hogy ne szenvedjen a kivéreztetés alatt. Már ekkor sok érdeklődő gyűlt össze, kinyitottak a parkoló jelentős részét elfoglaló árusok, borosgazdák, lacikonyhások, kürtős kalácssütők, a kovács és a kádármester is megkezdte a munkát, elindult Baranyai János népi játszóterének ringlise is. Kora délutánra elkészült az erdélyi eredetű, enyhén savanykás jellegű tárkonyos orjalevest, amit Szilágyi József füredi vendéglős főzött egy nagy kondérban a délelőtt levágott disznóból. Dezső többi részét frissen sült a pecsenyeként, kolbászként, hurkaként kóstolhatták meg az érdeklődők. A finomságokhoz Boros Gábor biztosított kísérő zenét harmonikájával. Este blues koncertekkel folytatódott a fesztivál. A vasárnap esti műsorban a Blues Duo Robi és Jimmy, a Börgyári Capriccio valamint Török Ádám és a Miniprojekt lépett a közönség elé. A vasárnapi koncert sztárvendége egy legendás zenész, többek között a Mini, a Kex, a Non Stop, a Piramis és a Hobo Blues Band egykori tagja, Závodi János volt.

Az ingyenes rendezvény programja hétfőn délelőtt 10 órakor kolbásztöltő versennyel folytatódik, amin húsz 3-4 fős csapat méri össze tudását. Délben ismét Boros Gábor harmonikamuzsikája javítja az étvágyat. Délután öt órakor a Szigligeti Palonai Magyar Bálint Hagyományőrző Egyesület lovagitorna-bemutatójával folytatódik a program, majd a Takáts Tamás Blues Band ad koncertet. A rendezvény ideje alatt végig csopaki borosgazdák, kézművesek, pecsenye és lángossütők kínálják termékeiket és működik a népi eszközökből álló játszótér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!