Júliusra elkészül a viadukt

Veszprém - Várhatóan nyár közepére, júliusra készül el a Szent István völgyhíd több száz millió forintos beruházása - jelentette be Brányi Mária alpolgármester. A közel hat éve műemlékként jegyzett Szent István völgyhíd, ismertebb nevén viadukt tartószerkezete és szigetelése is teljesen megújul.

Szausev Xénia

A félpályás útzárral történő rekonstrukció második ütemét pár hete kezdte el a kivitelező cég, melynek fő-építésvezetője korábban úgy nyilatkozott, tíz évre vállalnak garanciát a felújításért. A várható befejezésről és a munkavégzés részleteiről Brányi Mária alpolgármester tartott helyszíni sajtótájékoztatót.
 
- Az átalakítás során szerkezet-megerősítési problémák merültek fel, melyekre korábban nem számítottunk, így többletköltségként 33 millió forintos önkormányzati forrást kellett biztosítani ezek finanszírozására - mondta Brányi Mária. Hozzátette: - a híd szerkezeti elemei megerősítést kapnak, a tartó- és pályaszerkezetek felületi hibáit kijavítják, valamint az acélszerkezet felületeit, a pályaburkolatot kicserélik, és a csapadékvíz-elvezetést is felújítják.

 

 

- A statikailag már megviselt állapotban lévő híd az északdéli városrészeket és útvonalakat köti össze, ezért is fontos ennek karbantartása - magyarázta az alpolgármester.

Újságírói kérdése (mit tesz a hídról való leugrások megakadályozása érdekében a város?) úgy reagált, a híd alatti korábbi fásítás visszaszorította, bár teljesen nem oldotta meg a tragédiák, öngyilkosságok megelőzését, majd felhívta a figyelmet az embertársainkkal való törődésére. A létesítmény korábban színpompában úszott, de az évek során többször elromlott a díszkivilágítás. - Az önkormányzatnak egyelőre nincs kerete a látványos elemre - mondta  Brányi Mária.

 

Budapest úti csomópont megépítése, közös uniós pályázatban, összesen 771 millió forintból valósul meg.  A Jeruzsálem-hegyet a Temető-heggyel összekötő két forgalmi sávos, háromnyílásos, felső pályás vasbeton ívhidat  1938-ban, Szent István király  halálának 900. évfordulóján keresztelték  Szent István völgyhídnak, melynek tervezője Folly Róbert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!