A városi egészségügyért

Veszprém - Dr. Tompos Ágnes kapta idén a Veszprém város közgyűlés által odaítélt Perlaky-díjat.

Tiger Szabolcs

Az ünnepi díjátadón megjelenteket Brányi Mária alpolgármester köszöntötte: - Semmelweis Ignác, az anyák megmentője 193 évvel ezelőtt július elsején született. Ez a nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, melynek kapcsán Veszprém város közgyűlése a Perlaky-díj átadásával fejezi ki háláját a városban dolgozó egészségügyi szakembereknek. A mostani nehéz körülmények között különösképpen hálásak vagyunk nekik, amiért sokszor erejükön felül is azon dolgoznak, hogy nekünk segtsenek.

A köszöntő után dr. Tompos Ágnes laudációját Joós Eszter, a városháza sajtószóvivője olvasta fel: - A gyógyszerészcsaládból származó doktornő már gyermekkorában bepillantást nyert az egészségügy világába, orvosi diplomáját a debreceni egyetemen 1972-ben szerzete meg. Kezdetben a gyulai kórház bőrgyógyászati osztályán dolgozott, majd Székesfehérváron, a fertőző osztályon folytatta pályafutását. Veszprémbe 1981-ben érkezett, mikor a Bakony Művek üzem- illetve háziorvosa lett. Saját praxisát 1999-ben nyitotta meg, számos veszprémi cég és üzem kérte fel őt üzemorvosának.

Ezt követően a díjat Brányi Mária és dr. Kovács Róbert, a veszprémi Egészségügyi Alapellátási Intézet vezetője adta át.

- Valóban nagyon sokan hagyják el ma az országot, de aki minden reggel vidáman tud felkelni és bemenni a munkahelyére, az meg fog maradni a pályán - válaszolt végül a sajtó kérdésére a díjazott.

Az ünnepség zenei aláfestését Radics Tibor és művészbarátai szolgáltatták.

 

A Perlaky-díj Veszprém Megyei Jogú Város saját alapítású díja, mellyel az egészségügyi szolgáltatások területén Veszprém városban kiemelkedő érdemeket szerzett személy munkáját ismerik el. Évente egyszer, egy fő részére ítéli oda a város közgyűlése, a közjóléti bizottság javaslata alapján. A díj nyugállományban lévő, illetve elhunyt személynek is adományozható. Bármely veszprémi lakos, szervezet és intézmény jelölhet arra érdemes személyt. A kitüntetést minden évben a Semmelweis Naphoz kapcsolódva, ünnepélyes keretek között adják át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!