2011.06.08. 14:17
Életerős harcosok - Többnemzeti katona-egészségügyi hadgyakorlat
Várpalota - Öt nemzet egészségügyi szolgálatot ellátó katonái mutatták be komplex tudásukat a Vigorous Warrior 2011 névre keresztelt hadgyakorlaton.
Az idei év legnagyobb kiképzési rendezvényének, a "Dinamikus együttműködés" hadgyakorlatnak a részeként rendezték meg a "0" ponti lőtéren szerdán a "Vigorous Warrior", azaz Életerős harcos című látványos katonai bemutatót. A Magyar Honvédség egészségügyi szolgálatának és hazai együttműködő alakulatainak kijelölt erői mellett cseh, francia, holland és német katona-egészségügyi szakemberek is bemutatták szakmai képességeiket, eszközeiket és eljárásaikat.
A bemutató nyitányaként egy alakulatot feladatának végrehajtása közben támadás ért, s ennek következtében több katona szenvedett súlyos sérülést. Ezt követően a résztvevő nemzetek szakemberei együtt dolgozva mutattták be, hogy lépésről-lépésre miként látják el a sebesülteket és a sérülteket. A figyelőpontról minden mozzanatot nyomon követhettek a meghívott katonai vendégek és a média képviselői, egészen az első segítségnyújtás pillanatától a kórházba történő megérkezésig. Megdöbbentő volt látni, hogy a helikopterekkel a harctérre ledobott katonák alig néhány perc alatt egy komplett orvosi ellátásra, mi több, élet- és végtagmentő beavatkozásokra és műtétekre alkalmas sátrat húznak fel, amelybe folyamatosan érkeznek a sérültek.
A NATO történetében is egyedülállónak számító egészségügyi bemutató ötlete eredetileg a hazánkban működő NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ alapító nemzeteinek képviselőiben fogalmazódott meg. Szerették volna ugyanis méltóképp prezentálni, hogy a katona-egészségügyben mindenhol azonos elvek alapján történik az egészségügyi ellátás. A megvalósításhoz remek apropót adott a NATO Egészségügyi Szolgálatfőnökök Tanácsa (COMEDS) napokban hazánkban zajló plenáris ülése. A tanácskozás résztvevői egyébként a helyszínen tekintették meg a látványos gyakorlatot, s elismeréssől szóltak a résztvevő nemzetek katonáinak felkészültségéről.