Főzőcsatorna nevében házalnak a trükkös csalók

Megyei körkép - Vigyázat, csalók! Egy televíziós főzőcsatorna embereinek adják ki magukat, majd húszezerért akarnak eladni néhány kést.

Tiger Szabolcs

- A Paprika Tv munkatársaiként mutatkozta be, és azt mondták ajándékokat hoztak - hívta fel a csalókra a figyelmet egyik olvasónk Veszprémből, a Lóczy utcából. - A boltból hazafelé tartva, egy fehér Suzukiból szólítottak meg és közölték, én vagyok a kilencedik szerencsés győztes, akik megnyerte a tévécsatorna ajándékcsomagját. Ezután hazáig kísértek majd ott a két férfi egyike bejött velem a konyhába. Az asztalra saválló edényeket és késkészletet rakott ki, és közölte, a körülbelül 130 ezer forintos ajándék-csomagból csak az első tételt, a késeket kell kifizetnem 18 ezer forintért. Én nem tartok otthon készpénzt szerencsére, és ezt közöltem a magát Faragó László néven, fényképes személyigazolvánnyal azonosító férfivel is. Ezután ő felajánlotta, hogy elkísérnek a bankba, de ekkorra már kapcsoltam és nemet mondtam, elküldtem őket, majd szóltam a rendőrségnek.

- Már sokadszorra fordul elő, hogy a csatorna nevét felhasználva próbálnak edényekkel házalni csalók, országszerte - adta tovább a hivatalos közleményt Endrédi József, az adót birtokló Chello Central Europe cég recepciósa. - A csatorna nem ünnepli az évfordulóit és se az igazgató se a munkatársak nem osztogatnak személyesen ajándékokat. Amennyiben a rendőrség elfogja a csalókat, velük szemben a cég márkanévvel való visszaélés miatt feljelentést tesz.

- Mivel a bejelentő feljelentést nem tett, így hivatalos eljárás nem indul az ügyben. Azonban az azonnali szükséges lépéseket megtettük: az érintett járőrök figyelmét felhívtuk az esetre és haladéktalanul keresést adtunk ki a töredékes rendszámmal jelentett fehér Suzukira. Ám a járőrök eddig nem tudták kiszűrni azt - tudatta lapunkkal Orsós Károly százados, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadója. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy-egy kísérlet után legközelebb jóval messzebb - akár 50 kilométerrel arrébb - tesznek újabb próbát, ezért a lakosságnak fokozottan figyelnie kell az ilyen esetekkel kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!