Tettek a közbiztonságért

Veszprém - Ötödik alkalommal rendezték meg szombaton a megyei vagyonőrnapot, amely amolyan családi jellegű rendezvény is volt. A legjobbakat elismerésben részesítették.

Mátételki András

A megnyitón Sánta Károly, a személy-, vagyonvédelmi és magánnyomozói kamara megyei elnöke arról beszélt, hogy a jövő év elejétől megszűnik a kötelező kamarai tagság, bár önkéntes ala-pon bent lehet maradni a szervezetben. Az elnök kiemelte, az évi hétezer forintért a tagok üzemorvosi ellátást, jogi tanácsadást, biztosítást kapnak, bizonyos ügyeiket elintézik. Mindemellett az elmúlt években alapítványukon keresztül összesen ötmillió forintot osztottak ki azok között, akik nehéz helyzetbe kerültek. Elhangzott, ősztől nyilatkozatot kérnek tagjaiktól, hogy akarnak-e maradni a szervezetben. (Ha összejön legalább 200 ember, marad a megyei kamara, ha nem, akkor Fejér és Komárom-Esztergom megyével régiós érdekvédelmi szövetséget alakítanak.)

Dr. Töreki Sándor ezredes, megyei főkapitány azt emelte ki, hogy a kamara és a rendőrség között nem csupán hivatalos kapcsolat létezik, sokan személyesen ismerik egymást, ugyanis jó néhány volt rendőr vagyonőrként dolgozik tovább. Aláhúzta, a 3500 vagyonőr munkája nagy segítség a rendőrségnek. Némedi Lajos azt mondta, sokat köszönhetnek a vagyonőröknek a megyeszékhelyen lakók, hiszen jelentős szerepet vállalnak a közbiztonság megőrzésében. Veszprém alpolgármestere ezt követően a város köz- és vagyonbiztonsága érdekében kiemelkedő szakmai munkát végző vagyonőröket elismerésben részesítette. Emléklapot kapott Böde József, Harmat Gábor és Pordán Tamás.

A délelőtt folyamán az öt csapat három-három tagja tesztfeladatot, majd önvédelmi és szituációs feladatot oldott meg, s légpisztollyal célba lőttek. Szombaton számos kulturális műsor is szerepelt a programban, ezen kívül főzőversenyt, focitornát is rendeztek a Honvéd-pályán.

Címkék#vagyonőr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!