Négy kilométer új kerékpárút

Veszprém – Ünnepélyes keretek között átadták hétfőn a Cholnoky út mellett a város új, 4,2 kilométeres kerékpárútszakaszát.

Németh F. Bernadett

A beruházás mintegy 185 millió forintba került. Ebből 65 millió forintot önrészként biztosított az önkormányzat a Közép-dunántúli operatív programhoz benyújtott pályázatból, 120 milliót pedig vissza nem térítendő támogatásként kapott uniós forrásból. A kerékpárút a Wartha Vince és a Stadion utcákon keresztül kapcsolódik a Füredi út már meglévő szakaszához, majd a Cholnoky Jenő utca mentén vezet a Kádártai utca végébe.

Ott csatlakozik a 82-es út melletti kerékpárúthoz, a Hold és Nap utca között pedig egy új szakasz épült a belváros irányába. Ezzel a fejlesztéssel a városban 8,7 kilométerre nőtt az összefüggő kerékpárutak hossza.

És, ahogy azt Brányi Mária alpolgármester mondta az ünnepélyes szalagátvágás előtt: most már a városból is elérhető a Balaton kerékpárral. Ehhez Vikman László, a regionális fejlesztési ügynökség helyettes vezetője hozzátette: a kerékpárút mentén 398 munkahely található.

A kétkerekűvel való közlekedés pedig az üzemanyagok árának emelkedése közben igen olcsó közlekedésnek számít. Bővült a kerékpáros infrastruktúra is: ötven biciklitámasz és 108 tájékoztató tábla segíti a kerékpározást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!