Közösen Balaton turizmusáért

Balaton - A Balatoni Regionális TDM Szövetség nem akarja betölteni a helyét a turizmus eddigi szereplőinek, irányítóinak, saját küldetése van - hangsúlyozta Hoffmann Henrik a csütörtökön megalakult egyesület elnöke.

Győrffy Árpád

A Szent Miklós motoros fedélzetén 19 helyi TDM (turisztikai desztináció menedzsment) szervezet képviselői határoztak a szervezet megalakulásáról és döntöttek a tisztségviselőkről. A hét fős elnökségbe négy Somogy megyei tag került - Hoffmann Henrik (Siófok), Tóth József (Balatonfenyves), Fekete Tamás (Balatonföldvár), Rácz Sándor (Balatonszárszó) -, két személy képviseli a Veszprém megyei részt - Tanay Gabriella (Balatonfüred), Nagy Miklós (Badacsonytomaj) -, a Zala megyei partszakaszról pedig egy személy, Szalóky Jenő (Gyenesdiás) nyerte el a szükséges támogatást. A felügyelőbizottságnak Ernyes Ervin (Balatonföldvár), Forsthoffer Ágnes (Balatonfüred) és Dudás Zsolt (Balatonalmádi) lett a tagja.



Mint Hoffmann Henrik elmondta, egy olyan összefogásért dolgoznak, ami talán kimozdítja a Balaton turizmusát a holtpontról, és a nehéz idők ellenére egy jóval szervezettebb, átgondoltabb, megfelelő termékstruktúrával rendelkező turisztikai fogadó területet hoznak létre.

Bejelentette, hogy az alakulás után egy magánszemély, egy kerékpáros egyesület, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága kérte felvételét pártolótagként. Rendes tagságért folyamodott a régió határán kívülről a veszprémi TDM szervezet.



A megalakulást köszöntötte dr. Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke és Hoffmann Henrikkel szándéknyilatkozatot írt alá a jövőbeni együttműködésről.
 

Magyar Turizmus Zrt. üdvözli

A balatoni TDM Szövetség megalakulását közleményben üdvözölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.). Mint írták, a régió külföldi és belföldi marketingtevékenységét a jövőben is az MT Zrt. regionális szervezete, a Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság (BRMI) irányítja. A régió minél sikeresebb képviselete, a még hatékonyabb marketingtevékenység érdekében a BRMI folyamatosan egyeztetni fog a balatoni TDM szövetséggel, amelynek munkájában az MT Zrt. pártoló tagként vesz részt.

 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!