Öt év börtön a ''jósnőnek''

Veszprém - Összesen több mint 14 millió forintot csalt ki F. Medalia, egy magát jósnőnek mondó román asszony az ügyfeleitől. Azt ígérte, hogy leveszi az átkot az érintettekről. A Veszprémi Városi Bíróság nem jogerősen öt év börtönre ítélte.

Mátételki András

A 34 éves román állampolgár, F. Medalia tavaly októberben első vendégével, majd a többiekkel is elhitette, hogy rontás ül rajtuk, de ezt pénzáldozattal leveszi róluk. Egyiküknek azt mondta, ha nem veti magát alá beavatkozásnak, fia három héten belül meghal balesetben. Az asszony több részletben 100 ezer forintot adott át. Egy hónappal később egy másik nőnek azt beszélte be, hogy a férje daganatos betegségét rontás okozta, de ő ettől meg tudja szabadítani. Először 999 ezer forintot vittek neki: a csaló a bankókat szorosan összetekerte, beletette egy fazékba, majd meggyújtotta, de azonnal letakarta egy törülközővel. Hetekkel később már 2,9 milliót "égetett el" a házaspár előtt. Ez alkalommal is közreműködött segítője, a tolmácsként is dolgozó 42 éves K. Erzsébet.

Egy másik bajba kerültnek 1,7 milliós kárt okozott F. Medalia, aki nem egy alkalommal a pénz mellett arany ékszereket is követelt szolgáltatásáért.

A hiszékenység vámszedőinek egy férfi is bedőlt, akivel elhitették, hogy nemcsak rajta, hanem hozzátartozóin is rontás ül, s amennyiben nem áldoz fel pénzt, egy-két napon belül meghalnak. Először 666 ezer értékű bankót "égettek el" trükkösen a férfi szeme láttára, majd még két alkalommal egy-egy milliót csaltak ki tőle, csak hogy ne legyen semmi bajuk a rokonoknak.

Tavaly novemberben egy idős asszony 1,9 millió forintot adott át nekik, majd legközelebb már a férjével együtt ment el a jósnőhöz, aki ez alkalommal újabb 1,9 millió forintot "égetett el". Következő áldozatuk vesztesége is meghaladta az egymillió forintot. A jósnő összesen több mint 14 millió forintot vett át rászedett ügyfeleitől.

A Veszprémi Városi Bíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt F. Medaliát hétfőn ötévi, tolmácsát háromévi börtönbüntetésre ítélte. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlottak és védőik fellebbeztek a döntés ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!