2011.11.06. 08:49
Erősödik a vallási turizmus
Az egy hete nyílt Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ kialakításával várhatóan erősödik majd a vallási turizmus, de az újonnan nyílt házba nemcsak a vallásos embereket várják.
Egy turisztikai felmérés szerint évente 300 millió turista indul el vallási célból, az összes út 32 százaléka vallási indíttatású, Magyarországon mindössze nyolc százalék. Pálfalvi Judit, a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ igazgatója szerint meg kell különböztetnünk a vallási turizmust és a zarándokutakat; az előbbi alatt azokat az utazásokat értjük, amelyek célja a vallási, szakrális műemlékek (templomok, kolostorok, bemutatóhelyek) meglátogatása, vallási rendezvényeken való részvétel, míg a zarándoklat vagy zarándokút egy vallási jelentőségű zarándokhely felkeresése.
Több tízezer keresztény zarándokhely létezik a világon, Európában például Róma, Lourdes, Częstochowa, Fátima, Padova, Assisi, Santiago de Compostela és Mariazell. A Szaléziánum nem elsősorban a zarándokokra, hanem a veszprémi várat turisztikai célal felkereső hazai és külföldi látogatókra számít. (Veszprémben a Gizella-napok idején tartanak zarándoklatot; a szombati szabadtéri szentmisén a Veszprémi Főegyházmegye hívei vesznek részt.
A főegyházmegye területét Veszprém megye, Zala megye mintegy negyede, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyék néhány plébániája alkotja, mintegy 300 ezer lélekkel, 180 plébániával és 108 lelkipásztorral). A Szaléziánum mindenki számára nyitott ház: a katolikus egyház célkitűzése, hogy a nem vallásos emberek érdeklődését is felketse; a ház története, a város egyházzal összefonódó történelme, a kiállítások, a barokkk freskók, az egyházi zene, a hegedűkészítő látványműhely minden látogató számára különleges élményt kínál.
A Szaléziánummal való ismerkedés egy turisztikai filmmel kezdődik: a húsz perces film bemutatja Veszprém, valamint öt, a vallási turizmus szempontjából kiemelkedő, a főegyházmegyéhez tartozó település - Zirc, Pápa, Sümeg, Tihany és Teszthely - egyházi turisztikai nevezetességeit. Az igazgatónő elmondta: az érdeklődők felkereshetik ezeket a helyeket, egyelőre nincs közös jegy a templomokban ( egy-két kivételtől eltekintve) nem szednek belépőjegyet.
Az épület célja, hogy minden Veszprémbe érkező turista számára élményszerűvé, vonzóvá tegye a várost, életre keltse a várat és egyházi értékeit, programot kínáljon a látogatóknak. A turisztikai központba külföldi turistákat is várnak; a házat több nemzetközi vásáron Ausztriában, Németországban bemutatták már. Az intézmény egész évben nyitva van, a téli időszakban várhatóan inkább a veszprémiek keresik majd fel; az uniós projekt vállalása évi 24 ezer látogató.
A Szaléziánum az Európai Unió és a magyar állam mintegy 747 millió forintos támogatásával, valamint a Veszprémi Főegyházmegye 134 millió forintos önerejével együtt összesen 881 millió forintos összköltségvetéssel valósult meg.
A ház célja az egyházi múlt megmutatása a turisták számára, de a freskók restaurálásával, az eddig ki nem állított műtárgyak felújításával a kulturális örökség megőrzése is. Az intézmény nem csupán turisztikai központ, de oktatási szerepet is betölt: iskolás csoportok és családok részére kínál élményt és tanulási lehetőséget.