Meglepetés: eltűnt a szmog

Megyei körkép - A szakemberek nem kis meglepetésére az utóbbi két napban eltűnt a szmog: a meteorológiai előrejelzés alapján nem erre számítottak.

Németh F. Bernadett

Még Várpalotán is az egészségügyi határérték, 50 mikrogrammköbméter alá csökkent a szennyezettség, pedig ott a levegő szállópor-tartalma az elmúlt héten még meghaladta a 170 mikrogrammköbmétert. Veszprémben, Ajkán jóval ez alatt maradt. Mindez még a környezetvédelmi szakembereket is meglepte.

- A meteorológiai előrejelzés alapján nem erre számítottunk. Ilyen nagy mértékű csökkenést máskor egy jelentős front, időjárás-változás okoz. Ez is azt bizonyítja, hogy a légkörben lejátszódó folyamatok rendkívül bonyolultak, amiket olykor nem tudunk pontosan előre jelezni. Ezért most már teljesen bizonytalan, hogyan alakul a következő napok levegő-szennyezettsége, hiszen a meteorológia továbbra sem jelez előre változást, de mint látjuk, a levegő minősége ennek ellenére az elmúlt napokban is javult  - hallottuk Nagy Attilától, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség levegőtisztaság-védelmi laboratóriumának vezetőjétől, aki elmondta azt is: a vasárnap reggeli adatok is meglepően alacsonyak voltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!