Olcsóbb megoldást találtak

Óbudavár - Évtizedes múltra visszatekintő probléma oldódik meg az alig száz lakosú községben a házakhoz telepített biológiai-szennyvíztisztítók megépítésével.

Győrffy Árpád

Lapunkban már többször írtunk arról, hogy a Balaton védelme érdekében hozott szennyvízkezelési előírások hogyan bénították meg egyes Balaton-felvidéki települések fejlődését. Ugyanis a Balaton törvény a megfelelő szennyvízelvezetés, -tisztítás hiányában éveken át építési illetve új telek kialakítási tilalmat rendelt el az érintett községekre. A fiatalok elvándorlása, az új beköltözések hiánya miatt veszélybe került a még megmaradt intézmények működése is.

Mint Bodor Antal óbudavári polgármestertől megtudtuk, először hagyományos szennyvízcsatorna-rendszerben gondolkodtak, ami átemelők segítségével Tagyonba juttatta volna az óbudaváriak napi 3-4 köbméternyi  szennyvizét. Az öt Nivegy-völgyi település 2008-ban és 2009-ben eredménytelenül pályázott közös szennyvízcsatornára. A megvalósítás összege telep és csatorna együtt megközelítette volna az egymilliárd forintot, ingatlanonként közel 2,7 millió forint lett volna a vélelmezett bekerülési költség, a lakossági hozzájárulás pedig meghaladta volna ingatlanonként az 530 ezer forintot. 2010-ben már be sem adták a pályázatot, mivel gazdaságtalannak és fenntarthatatlannak ítélték a megoldást.

Korábban is felmerült, hogy valamilyen olcsóbb egyedi berendezésekkel oldják meg a kommunális szennyvíz tisztítását, de a jogszabályok ezt akkor nem tették lehetővé. Mivel közben módosították a szabályokat, tavaly megindulhatott a balatoni kistelepülések szennyvízkezelési projektje, ami Óbudaváron kívül négy másik községnek oldja meg a pillanatnyi gondjait házi biológiai szennyvíztisztítók telepítésével, tudtuk meg dr. Horváthné Labát Mártától, a közreműködő szervezeti feladatokat ellátó Balatoni Integrációs Kft. projektmenedzserétől.

Az egyedi szennyvíztisztító hasonlóan működik mint a nagy berendezések, csak az egész egy kompakt rendszerbe le van kicsinyítve  magyarázta Krasznói Anna, a kivitelező cég egyik vezetője. A két méter magas, 1,4 méter átmérőjű földbeásott hengerben baktériumok választják ki a szennyezést a vízből tovább már nem bontható stabil iszappá. A megtisztított vizet egy csőrendszeren keresztül elszikkasztják a talajban. Az állandó üzemeltetési költséget annak a kisfogyasztású motornak a működése  adja, amelyik az akváriumokéhoz hasonló módszerrel a mesterséges levegőztetést elősegíti.

A tisztítómű telepítése egy családi ház esetében 600-800 ezer forintba kerül a tervezéssel és a közbeszerzési eljárás miatt esetlegesen rárakodó költségekkel együtt.

Óbudaváron tizenhét házhoz nyertek kilencven százalékos támogatást. Egy ingatlantulajdonosnak 132 500 forintot kell a költségekből finanszírozni.

Az önkormányzatoknak üzemeltetőt kell majd találni a rendszer felügyeletére, karbantartására és a keletkező iszap elszállítására. Az érintettek abban bíznak, hogy a feladatnak megfelelően a költség is töredéke lesz majd a hagyományos szennyvízkezelési díjaknak.

A jövőben ilyen fejlesztések támogatására a regionális operatív programok biztosítanak majd forrást.

 

Óbudaváron  19,9 millió forintos beruházással 17 ingatlanhoz telepítenek tisztítót. A pénzből 17,9 milliót a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, illetve a Balaton Fejlesztési Tanács biztosít, a többit a helyiek fizetik. Egy ingatlantulajdonosnak 132 500 forintot kell fizetni. Hasonló konstrukcióban ugyanilyen berendezéseket telepítettek a Somogy megyei Nyím és Gétye községben, a zalai Dióskálon és most zajlik a csicsói beruházás is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!