Pénz híján visszavont pályázat Várpalotán

Várpalota - A képviselő-testület döntése alapján visszavonja a városi távhőrendszer korszerűsítésére beadott pályázatát a Várpalotai Közüzemi Kft.

Szabó Péter Dániel

A korábbi tervek szerint közel 280 millió forintból korszerűsítette volna a város távhőrendszerét a közüzemi kft. A Környezet és Energia Operatív Programban meghirdetett pályázatra szeptember közepén nyújtotta be az anyagot az önkormányzati tulajdonban lévő cég akkori ügyvezetője. Őt azonban a képviselő-testület időközben visszahívta, s a közüzemi kft. vezetésével megbízott Horváth Tamás újra átvizsgálta az 50 százalékos támogatással meghirdetett pályázatot. A projekt fő célja a szolgáltatói hőközpontok szétválasztása lett volna, a beruházás révén a gazdasági előnyök - tüzelőanyag-megtakarítás - a lakóknál és társaságnál egyaránt jelentkeznek, áll az ügyvezető által beadott anyagban. A beruházást két év alatt valósították volna meg, s a 2013-as fűtési idényben helyezték volna üzembe a rendszert.

A probléma az 50 százalékos támogatás miatt jelentkezett, ami 139 millió forint önrészt követel meg a  cégtől.

- A projekt finanszírozásához szükséges önerőt a kapcsolt villamosenergia-termelés támogatási rendszerének átalakítása, valamint a távhődíjak 2011. március 31-i árszinten történt befagyasztása miatt a Várpalotai Közüzemi Kft. saját forrásból nem tudja fedezni - szögezte le a képviselő-testület előtt Horváth Tamás. Hozzátette, figyelembe véve a fenntartható, biztonságos működést, azt javasolja az önkormányzatnak, tekintsenek el a projekttől, mivel a cég az önrész előteremtését még banki finanszírozással sem tudja felelősséggel vállalni.

A várpalotai képviselő-testület elfogadta az ügyvezető érvelését, s a határozat értelmében a közüzemi kft. azonnali hatállyal visszavonja a KEOP-pályázatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!