Gyógyszerkiváltás: tévesen értelmezte a sajtó?

Tévesen értelmezte a sajtó a gyógyszerrendelést, kiváltást érintő 2012. március 1-jétől hatályba lépő rendeletet – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága. A változások a betegek biztonságát, a gyógyszerkiadások csökkentését és a takarékosságot szolgálják.

Osváth Sarolta

Az egészségügyi államtitkárság szükségesnek tartotta ismételten közleményben leszögezni: a gyógyszerek rendelését és kiadását, valamint a kiadott gyógyszerek után elszámolható társadalombiztosítási összeget két miniszteri rendelet szabályozza. A vények elszámolásának szabályai (1/2003 ESZCSM rendelet) nem változtak. A gyógyszerek rendelésére és kiadására vonatkozó szakmai szabályok (44/2004 ESZCSM rendelet) pedig három ponton hoznak változást 2012-ben.

Mire is kell számítanunk?
Az új rendelet szerint sem változott az alapeset: ahogy eddig, az orvos ezentúl is egy vényen, egyszeri kiváltásra, legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget írhat fel. Természetesen nincs kizárva, hogy az orvos indokolt esetben ettől eltérően egy hónapnál nagyobb mennyiséget rendeljen, ahogy erre eddig is volt módja.

A jogszabály a következőképpen rendelkezik az alapesettől eltérő gyógyszerfelírás szabályairól: Ha például az orvos a krónikus állapotú betegnek egy havi adagnál nagyobb mennyiségű gyógyszert rendel, akkor ezt három hónapra három vényen írhatja fel. Márciustól azonban ezeket a gyógyszereket csak három részletben, illetve az orvos által jelölt időpontokban, válthatjuk ki. Az orvoshoz valóban nem kell a gyógyszerfelírás miatt havonta, csak három havonta elmenni, de a gyógyszertárba sokkal sűrűbben, jó esetben minden hónapban, ráadásul meghatározott időpontban kell elzarándokolni. (Azt azért megengedi a rendelet, hogy az orvosi ütemezéshez képest hét nappal korábban megvehessük a gyógyszerünket.)

Az államtitkárság a szigorítást azzal indokolja, hogy például a gyógyszereknek előfordulhatnak mellékhatásai, amelyek miatt - három hónapon belül - a beteg terápiás átállítása válik szükségessé. Ha csak havonta vásárolja meg a gyógyszerét, akkor sem neki, sem a társadalombiztosításnak nem jelent a felesleges kiadást a már kiváltott, de el nem használt gyógyszer.


A szabályokat azonban a patikusok bizonyos esetekben rugalmasan értelmezhetik: például akkor, ha az orvos a szájon át szedhető gyógyszerből 30 napot meghaladó mennyiséget rendelt, de a vényen nem tüntette fel, hogy az mely időpontig (időtartamig) elegendő, a gyógyszerész - az orvos által megadott adagolás alapján - a 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó csomagolási egységet adja ki. Abban az esetben viszont, ha az orvos a vényen és a beteg dokumentációjában megjelöli, hogy mely időtartamig látta el a beteget, akkor a 30 napot meghaladó mennyiség is kiadható. E szerint, ha 50 darabos kiszerelésű tabletta szerepel a vényen és az orvos nem jelölte az alapesettől való eltérést, azaz a napi 1x1 adagolású gyógyszer 50 napra elegendő, akkor a gyógyszertárban, ha ebből a gyógyszerből 20 darabos a legkisebb kiszerelés, akkor azt adják ki. Ha az orvos – mint ahogy eddig is szükséges volt – jelöli, hogy a beteget 50 napra látta el, akkor kiadható az 50 darabos készítmény. Nincs változás abban a „kivételes betegellátási érdek” esetén fennálló lehetőségben sem, hogy az orvos egy vényen akár egy évre (12 hónapra) elegendő gyógyszermennyiséget írjon fel.

A rendelkezések március 1-jétől lépnek életbe: addigra az Egészségügyi Államtitkárság közlése szerint az orvosok vényíró szoftvereit is felkészítik a kiválthatósági időpontok kötelező megjelenítésére. A minisztérium hangsúlyozza, hogy a rendelet a gyógyszerrendelés és gyógyszerkiadás általános szabályait tartalmazza, vagyis a rendelkezések a gyógyszerek támogatásától függetlenül érvényesek és alkalmazandóak. A szabályozás változásai a betegek gyógyszerköltségeinek csökkentését, a betegbiztonság javítását, valamint a takarékosságot elősegítő rendszer kiépítését célozzák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!