Március 15. - Máig érvényes 1848 igazsága

Balatonalmádi - A társadalom csak akkor válik közösséggé, ha megéli múltja nagy sorsfordító eseményeit - erről a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának parlamenti államtitkára beszélt nemzeti ünnepünk alkalmából a Szent Erzsébet Ligetben lévő Petőfi szobornál rendezett városi megemlékezésen.

Halmos György

Halász János emlékezetett arra, hogy Balatonalmádi közössége annak ellenére ápolta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékeit, hogy már a dualizmus évei alatt is csak megtűrték az ünnepet, a megyében egyébként itt állítottak elsőként, még 1902-ben szobrot Petőfi Sándornak.

- 1848 kellett ahhoz, hogy tudjuk, a nemzet, mint politikai és érzelmi közösség nem üres váz, Magyarország több mint egy úgynevezett szolgáltató állam, hivatalokkal, aktákkal. A nemzet közös alkotásunk, melyet ihletett pillanatok formálnak meg, ilyen volt 1848. március 15-e - fogalmazott a politikus. Halász János hangsúlyozta, hogy március 15-én a bátrakat is ünnepeljük, tiszteletet adunk azoknak, akik egykoron szemben az árral, az elvárásokkal, az idegen nyomással, mertek szabadságukért harcolni.

- Tiszteljük a bátrakat, akik legyőzték saját félelmeiket, miközben százak súgták a fülükbe: ne merjétek, ne tegyétek! - mondta. Tisztelet illeti a bátrakat azért is, mert kiálltak a nemzet érdekképviseletéért, a magyarok ügyéért, egy maroknyi földért; tabukat döntöttek és erőt adtak azoknak, akikben a félelem erősebb volt a bátorságnál.

 A rendezvény koszorúzással zárult. Az ünnepségen fellépett Balatonalmádi Város Vegyeskara, valamint a Györgyi Dénes iskola diákjai és a Botorka Táncegyüttes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!