A távolság mássá teszi az embert

Pápa - A borítón széltől fújt lángot óvó kéz, belül a szétszórattatásban élő magyarság hiteles krónikája. Gazda József erdélyi író, kritikus, esszéista és szociográfus kedden mutatta be A harmadik ág című könyvét a pápai közönségnek.

Nagy Imre

A Kovásznán élő írót Rádi Róbert, a polgármesteri kabinet vezetője hívta meg a városba, a találkozót a Pápai Jókai Kör Egyesület szervezte a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ emeleti előadójában. 

Gazda József világjáró emberként mindig kereste a világban szétszóródott magyarokat, magnójára gyűjtötte az emberi sorsokat. Mint mondta, bár a távolság alakítja, mássá teszi a embert, az anyaországtól távol élőkben közös a tenni akarás, a segítő szándék. Tizenöt év alatt a világ számos országába jutott el, több ezer magyar emberrel beszélt, felkereste a magyar kolóniákat, és lejegyezte kialakulásuk történetét, sajátosságaikat. Hazatérés, vagy beolvadás, megmaradás, vagy asszimiláció? Ezek a leglényegesebb, megválaszolandó kérdések a magyarság harmadik ágában.

- A magyar fa első ága az anyaországi, a második a szülőföldjükön nyolc országban élő magyarságé, míg a harmadik a szétszórattatásban élőké - utalt Illyés Gyulára a szociográfus. A mű első kötete történeti áttekintés, a második a kolóniák országonkénti bemutatása. Az író elmondta azt is, hogy a magyarok munkabírása, szorgalma, szürkeállománya szinte valamennyi általa végigjárt országban elismerést szerzett a kint élőknek.

- Csak a Kárpát-medencére jellemző, hogy magyarnak lenni hátrányos helyzetet jelent - fogalmazott Gazda József, aki számos élménnyel, tanulságos történettel, találkozásai tanulságaival fűszerezte előadását. Elbeszélgetései alapján a végső következtetést is levonta: - Hol tarthatna az ország, ha ezek a belső értékek itthon maradnak? A beolvadás óriási ütemű, a felező idő alig több mint tíz év. A haza kötelessége az volna, hogy ezeket az erőket visszaterelje - fogalmazott az író. Az esten Gosztola István szavalattal működött közre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!