''Elvtársak, várossá lettünk!''

Eddig az idézet az 1950. október 30-án, a Pápa Városi Tanács alakuló ülésén készült jegyzőkönyvből. Talán e két mondat is jellemzi azt a korszakot, amit a közelmúltban tartott konferenciája témájául választott a Pápai Levéltár és a Legenda Közművelődési Egyesület. A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története címet viselő tanácskozás számos kuriózummal szolgált az érdeklődőknek. Mivel a szocializmus időszakában a régió volt az egyik legmarkánsabban átalakuló terület, és ennek az átalakulásnak Pápa a legnagyobb vesztese, a helyszín szinte kínálta magát. A szakemberek tíz várost választottak, ebből hét megyebeli település.

A konferencia összefoglalására, a tapasztalatok összegzésére Petrik Ivánt, a Pápai Levéltár vezetőjét kértem fel. Az első előadás dr. Hermann István szubjektív esszéje volt a „visszafejlődő” Pápáról. A városi könyvtár igazgatója számos érdekességet, sztorit szőtt mondandójába, amit vetített képekkel támasztott alá. A fotókon feltűnt többek közt Pápa egykori jelképe, a „diadalív”, a tervezett uszoda megsüllyedt betonszerkezete, ami egy csendes éjszakán átadta magát az enyészetnek, tervezett felrobbantása előtt magától összedőlt. Érdekes kontrasztként hatott Nagy Szabolcs előadása Veszprém megerősödéséről. A megyeszékhely több mutatót tekintve fejletlenebbnek számított Pápánál, ám a lakosság 1950 és 1980 közt megháromszorozódott. Veszprém a szocialista korszakban jelentős gazdasági és tudományos fejlesztések központja lett. Ám a felülről irányított fejlődés velejárója a város őslakos közösségének végleges felbomlásával járt. A városközpontot tudatosan szocialista szellemben építették újjá, így akarván megváltoztatni annak polgári jellegét. Ennek megítélése ma sem egységes: a már 1945 előtt a városban élők többsége károsnak tartja a korábbi városmag elpusztítását, míg a szocialista korszakban betelepülők többsége közömbös. A két város tekintetében annyi bizonyos, hogy Pápa barokk arculatának megmaradását Veszprém fejlődésének köszönheti.

Katona Csaba Balatonfüred kevéssé ismert arcát, az 1950-es, 60-as évek falusias települését mutatta be egy fiatalon elhunyt helyi fotós, Talabér Gyula eddig ismeretlen képei segítségével.  Közben élvezetes anekdotákkal szórakoztatta a közönséget. Ezt követően dr. Horváth Sándor Sztálinváros, dr. Germuska Pál Tatabánya és Oroszlány szocialista kori jellemzőit mutatta be. Valló Judit Ajka várossá válásáról tartott előadást, amihez a korabeli sajtót hívta segítségül. Az 1925-től nagyközségi státusú településen már az 1861-as években megkezdődött az iparosítás, elsőként a szénbányászattal, majd az üveggyártással. A második hullámot az 1930-as években a timföldgyártás és az alumíniumkohászat jelentette. Valló az egyes iparosítási korszakokat a bevándorló iparosok letelepülésének szemszögéből mutatta be a külföldről érkezettek zárt mikrotársadalmától a lakótelepi műszaki értelmiségig. Szűts István Gergely a Herendi Porcelángyár Rákosi-korszakbeli történetét dolgozta fel. Az 1848-ban államosított gyár különleges helyzetben volt: politikailag támadható volt ugyan, de fontos valutabevételi forrást jelentett. A kommunista vezetőknek ezt az ellentmondást kellett feloldaniuk. És mert a nehéz gazdasági helyzet mindent felülírt, bár jelszavakban elítélték a luxust, a hétköznapokban számítottak a gyár bevételére. Herend helyzetét az is befolyásolhatta, hogy Rákosi felesége rajongott a porcelánért, különösen a herendiért. Igaz, hogy olyan kötelező megrendeléseket is kellett teljesíteniük, mint a Sztálin- és Rákosi-plakettek. és más kommunista relikviák.

 Várpalota 70 százalékát a háború után újjá kellett építeni. Cserős Borbála témáját a „kádermunka”, vagyis a városi és vállalati személyzeti politika felől közelítette meg. Előadásából kiderült, hogy az újjáépítéshez rendelt munkásokat és párttisztviselőket gondosan ellenőrizték. Nem a szakértelem, hanem a feltétlen párthűség számított a kinevezésekkor. Az előadás következtetése, hogy a korszak vizsgálatakor nem szabad elfeledkezni a helyi erőviszonyokról, hiszen akár egy vállalati személyzetis is sorsokat tehetett tönkre döntéseivel. A záró előadást Décsey Sándor tartotta Tapolcának az országos politikában való előfordulásáról. Témáját az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága anyagaiból vett forrásidézetekkel szemléltette. 
- A konferencia egy máig élő problémát, a szocialista (fél)múltat és annak örökségét vizsgálta. A rendezvény legfőbb tanulsága, hogy az 1945-1990 közötti időszakot nem lehet egysíkú folyamatként értelmezni, mert bár kijelölhetők nagyobb, általános érvényű tendenciák, ám a helyi megoldások eltérőek. Másrészt bármennyire is távolodunk az érintett korszaktól, „a múltat végképp eltörölni” elkötelezettségével véghezvitt változások, ezek öröksége máig érzékeny problémája valamennyi településnek - fogalmazott Petrik Iván.

Szerző: Nagy Imre

Még emlékszem, a díszes leveses tálban őrzött békekölcsön-kötvényre, vettem téglajegyet a Nemzeti Színházhoz, társadalmi munkáztam is eleget. Voltam büszke úttörő, lapátoltam földet építőtáborban, és ettem a pult alól kapható paprikás szalámiból. Láttam a látványos, uniformizált lakótelep-építéseket, ettem a héthuszas, kétkilós kenyérből, amire ötforintos vajat kentünk. Később a Balatonon árultam a tízdekás, tizenhárom forint ötvenes kolbászt, a négyforintos hurkát. Főiskolásként - értelmiségi szüleim miatt - nem kaphattam kollégiumot. Öt évig vártunk autóra, és sokáig az első nyugati utazás lehetőségére. Meg persze ott volt az óriási államadósság, és csak hittük, hogy viszonylag jól élünk. Az ellentmondásos korszak mégis eltagadhatatlan része a történelmünknek.

A szerző jegyzete