Csopak

2011.09.13. 11:46

A csopaki nyár Heppiend-del zárul

Egy igazán vidám nyárzáró hétvégével kedveskednek szeptember 16-18. között a csopaki strand vendégeinek. A Heppiend fesztivál három napon keresztül színes programokat, házi söröket, csopaki borokat, kézműves vásárt kínál a szórakozni vágyóknak.

Kovácsné Bertalan Dóra

A hétvége nyitásaként pénteken 17 órától a Rulett Együttes hívja táncba a bulizni vágyókat. Szombaton már délelőtt sportversenyekkel készülnek a gyerekeknek, délután 14 órától pedig a "Miénk a strand" elnevezésű program kézműves foglalkozásokkal, népi játékokkal, homokvár-építő versennyel és vidám zenés gyermekműsorral várja nemcsak a családokat.

16 órától a Dumaszínházból ismert Pataki Balázs stand up comedy műsorát hallgathatják meg a vendégek, majd az ünnepi bevonulást követően a Veszprémfajszi Dalkör és a Franz Kapelle zenekar közreműködésével igazi sváb bál kerekedik a strandon. Napnyugtakor a Balaton tündéréhez a gyerekek által készített kívánságtutajokat bocsátanak a vízre, majd a tábortűznél Dávid Roland dalaival rendhagyó búcsút vesznek a nyártól.

Szeptember 18-án, vasárnap főzőcsapatok veszik birtokukba a strandot, hiszen délelőtt a Csülkös Étkek Versenyén a baráti társaságok finomabbnál finomabb csülkös étellel mutatják meg főzőtudományukat, amelyet a vendégek a zsűrizést követően meg is kóstolhatnak. Mindeközben délelőtt a kellő "tulajdonságokkal" rendelkezők nevezhetnek a sörhas-szépségversenyre. Délben a jó ebédhez szól a nóta a Veszprém Városi Cigányzenekar előadásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!