2015.12.28. 13:58
Hétköznapi álarcaink
Nincs szilveszter álarc nélkül: először magunknak válogattunk, majd a gyerekeinknek, később az unokáknak, de, valljuk be, jó szórakozás. Egy pszichológus elmeditálhatna azon, hogy ki miért és milyen álarcot keres magának.
A minap egy vidám asszonytársaságba vetődtem. Mindannyian túl a hatvanon, egyedülállók, de még nem adták fel. Keresik az elvesztett vagy elhagyott párjuk helyettesítőjét. A második pohár vörösborig erről alig beszéltek, na de azután csak úgy ontották a párkereső tapasztalatokat. Valahogy így: ennek több füle van, mint foga, gondoltam, amikor megláttam az étteremben Józsit a megbeszélt gerberával. Te jó Isten, ő lenne a jó megjelenésű úriember? A következő úrnak nem hiánya, hanem mint kiderült, többlete volt, az egyikről külseje, a másikról pedig a karikagyűrű helye árulkodott... A kérdésre, ti milyen fotót küldtetek magatokról, harsány nevetés. Hát tíz évvel és tíz kilóval korábbit.
Hát igen, a túlzott önbizalom vagy igyekezet olykor hamis képet rajzol, álarcokat aggat ránk, amelyek azután lekerülnek a szembesítéskor, és nem csak a szilveszteri buli reggelén.
