nemzetépítő munka

2018.08.20. 16:16

Különleges ünnepi ajándékot kaptak a nevelőszülőknél élő gyerekek

Több mint 1500 nevelőszülő és általuk nevelt gyerek nézhette végig hajókról délelőtt az ünnepi vízi és légi parádét.

A hajókirándulást a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezte.

A hajók indulásakor Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára megköszönte a nevelőszülők nemzetépítő munkáját. Hangsúlyozta, hogy a nevelőszülők példát mutatnak a társadalmi felelősségvállalásra.

A nevelőszülők nemcsak „passzív szemlélői egy társadalmi problémának”, hanem segítenek annak megoldásában azzal, hogy amíg egy gyermeket különböző okok miatt nem helyezhetnek vissza vér szerinti családjához, addig megfelelő környezetet biztosítsanak neki – mondta.

Az államtitkár bejelentette: a nevelőszülői munkát ősztől országos kampány népszerűsíti, amelybe ismert emberek, közéleti személyiségek, zenekarok is bekapcsolódnak. A kampány középpontjában azok a gyerekek állnak majd, akik valamilyen gyámügyi védelem alatt állnak. Ez több mint 23 ezer 8 és 25 év közötti gyermeket és fiatalt jelent. A kampányhoz országszerte figyelemfelhívó akciók is kapcsolódnak majd.

A kormány elkötelezett a nevelőszülői hálózat működésének megerősítése mellett – szögezte le az Emmi. Közölték: a magyar kormány 2014-ben vezette be a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt, korábban az egy gyermekről gondoskodó nevelőszülő 15 ezer forintot kapott, jelenleg ez az összeg 60 ezer forint, három gyermeknél pedig 45 ezerről 120 ezer forintra nőtt ez a juttatás.

Kiemelték továbbá, hogy jövőre tovább emelkedik a nevelőszülői hálózatok és a nevelőszülők támogatása, 2019-ben e célra 850 millió forinttal több jut.

Borítókép: Gyerekek és nevelőszülők hajóznak a Dunán 2018. augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen.

Forrás: MTI Fotó/Lakatos Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!