Fejlesztik, megújul

2021.01.19. 11:10

Impozáns, szerethető lesz a Citadella, régi adósságot törlesztenek a felújításával (videó)

A Citadella és környezetének felújításával sok évtizedes adósságot törlesztünk, Budapest turisztikailag kiemelt, legszebb panorámájú pontján ma a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodnak.

A Várkapitányság elkezdte az elhanyagolt és lepusztult erőd megújítását. A fejlesztések előkészítését állapotfelméréssel és átfogó régészeti kutatással indultak, aminek során számos izgalmas történelmi emlék került elő a föld alól. Megtalálták az 1815-ben József nádor kezdeményezésére épült, kéttornyú egyetemi csillagvizsgáló falmaradványait a Várkapitányság szakemberei. A Gellért-hegyen felépített Csillagda Európa legkorszerűbb csillagvizsgálójának számított, az épületet azonban 1870-ben végleg elbontották. A feltárások során megtalált alapfalak segítségével már pontosan megállapítható, hogy a Csillagda hol helyezkedett el egykor.

A csillagvizsgáló alapjai mellett egy első világháborús légvédelmi ágyútalpat is találtak. Az Osztrák-Magyar Monarchiában készült eszközből mindössze négy-öt található Európában, közülük – a most megtalált szerkezettel együtt – kettő van Magyarországon. A ritkaságnak számító, 1250 kilogramm tömegű ágyútalp a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba kerül. Az eszköz „testvére” ma is megtekinthető az Anjou sétányon, a múzeum előtt. A régészeti feltárás során kelta időkből származó kerámiaanyagot, római kori éremleletet és török kori érmét és kerámiatöredéket is találtak. Ezek a régészeti vizsgálatok alapján mind a korábbi térrendezésekhez használt, feltételezhetően a hegy más részeiről idehordott földrétegekből kerültek elő.

A következő lépésben a Citadella belső udvarának megújítása, valamint a külső falak rekonstrukciója kezdődik. A munkálatok a Citadella belső udvarában található második világháborús légvédelmi bunker elbontásával folytatódnak. A fejlesztések 2022-ig tartó első ütemében Budapest egyik legszebb közparkját hozzák létre. A második ütemben, 2023-ig az ágyútoronyban a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos, vonzó és inspiráló állandó kiállítást valósítanak meg a Szabadság Bástyája címmel. A Várkapitányság fejlesztéseinek célja, hogy a főváros csúcsán egy szerethető helyszínt adjanak vissza a magyaroknak és a külföldieknek egyaránt. A kényelmet szolgáló infrastruktúra, az új zöldfelületek, a korszerű közösségi terek lehetőséget adnak majd arra, hogy a látogatók hosszabb és tartalmasabb időt tölthessenek ezen az egyedi helyszínen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!