Erdővédő

2011.05.10. 17:14

Szabályozás egységesen? - A magyar EU-elnökség idején erdészeti kérdésekkel is foglalkoznak

Budapest - 2011 az erdők éve - jelentette be idén januárban az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) New Yorkban. A nemzetközi évvel az erdők fontosságát, azok fenntartható kezelését és megőrzését szeretné kiemelni, és ráirányítani az egész emberiség figyelmét az erdők védelmére.

Osváth Sarolta

Az ENSZ erdészeti kérdésekkel foglalkozó kiemelt nemzetközi fóruma volt az első alkalom, amelyen hazánk elnökként az Európai Uniót képviselte. Az unió tagországai csatlakoztak a kezdeményezéshez. A magyar EU-elnökség idején több fórum foglalkozik erdészeti kérdésekkel - tudtuk meg Kardeván Endrétől, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkárától. Az egyik kiemelt esemény éppen az ENSZ tárgyalási fóruma volt, amely négy-öt évente ülésezik New Yorkban, s amelyen már az EU soros elnökeként vett részt a magyar delegáció.

Az Európai Unió soros magyar elnökségének ideje alatt - március végétől - napirenden van a 2011 végéig érvényben lévő erdészeti stratégia megújítása.

- Az új stratégia előkészítésének a 2012-es esztendő végéig kell javaslattal zárulnia - tájékoztatott az államtitkár. - Az elnökségünk alatt lényegében csak elkezdődik a munka, ami túlmutat a magyar elnökség idején. Hasonlóan megindul az állandó erdészeti bizottságon belül az egyeztetés az egységes erdészeti információs rendszerről is. Az elnökség feladata e téren a koordináció, felelőssége pedig az, hogy a téma a tagállamok részéről megfelelő figyelmet kapjon.

Az erdészeti stratégia végrehajtása eddig a tagországok számára elsősorban önkéntes feladatvállalást jelentett. Jelenleg a vita tárgya az, hogy stratégia szintjén maradjon-e vagy sem, vagyis alkosson-e az EU a klímaváltozás kapcsán egységes erdészeti szabályozást?

- A vita még zajlik, a tagországok véleménye erősen megoszlik ebben a kérdésben. Magyarország inkább támogatná az egységes szabályozást, mert a közép-európai erdészeti hagyománynak ez jobban megfelelne. Nagy kérdés, hogy az unió környezetvédelmi vagy gazdálkodási, termelési szempontból közelítené-e meg az ágazatot - tette hozzá a Vidékfejlesztési Minisztérium  államtitkára.

- Ez a kérdés szorosan összefügg az ugyancsak a magyar elnökség ideje alatt és hazánk előkészítésében zajló, másik magas szintű tárgyalási fórum, a Forest Europe, az Európai erdőkért - miniszteri konferencia témájával. A nyílt vitafórum - amelyet már 1990 óta tartanak meg rendszeresen, Európában az államok képviselői, a nem kormányzati szervezetek részvételével - eddig önkéntes kötelezettségvállalásként működött.

- A június 14-16. között megtartandó miniszteri szintű oslói ülésnek az ad különös érdekességet, hogy egy jogi kötőerővel bíró európai egyezmény tárgyalási folyamatáról folynak a megbeszélések. Pontosabban Oslóban azt döntik el a miniszterek, hogy a tárgyalási folyamatot megnyitják-e vagy sem. Még nem az egyezményről, hanem a megbeszélésekről egyeztetnek. Az uniós tagországok többsége támogatja, hogy legyen egy ilyen nemzetközi keretegyezmény Európán belül. Az EU nyilván ennél részletesebb szabályozást is hozhat a maga számára, abban viszont már nehezebb lesz azonos álláspontra jutni - mutatott rá Kardeván Endre.

Az Európai Parlamenttel és a Bizottsággal is kapcsolatos, a magyar elnökség alatt tárgyalandó téma az erdők védelméről és az erdészeti információkról szóló úgynevezett Zöld könyv, amely társadalmi vitát generáló anyag, és akár jogalkotás is követheti. A parlament környezetvédelmi bizottsága első olvasatban már tárgyalta, májusban pedig a plenáris ülés elé kerül. A minisztérium szerint lehetséges, hogy a bizottság jogalkotási mandátumot kap arra, hogy a három-négy erdészeti üggyel kapcsolatban megindítsa a jogalkotói munkát.

- Az erdészetet és az erdőgazdálkodást is érintő, átfogó téma a Közös Agrárpolitika (KAP) megújítása  emelte ki az államtitkár. Az erdészetről szóló fejezet intézkedéseinek nagy kihatása van az erdőgazdálkodásra, mivel a KAP reform gazdálkodói érdekeket és finanszírozási forrásokat érint, közvetlenül befolyásolja a gazdálkodást. Az új szabályozás 2013 után lép életbe. Most az informális egyezte- tések folynak, előreláthatóan 2011 őszére várhatóak az első rendelettervezetek. A tárgyaló szakemberek úgy vélik, az agrárszerkezet átalakítása miatt a mezőgazdasági területek erdősítése továbbra is kötelezettség marad. Ez jól működő szabály, Magyarországon pedig különösen nagy a jelentősége, fontos társadalmi érdek, hogy erre a területre a jövőben is jelentős hazai és nemzetközi források jussanak.

Mint megtudtuk, készül egy európai uniós erdészeti kommunikációs stratégia is, a tervezetet az erdészeti kommunikációs szakemberek Budapesten tartandó ülésén is megtárgyalják.

 

 

Erdővédő - A Napló melléklete erdeink védelmében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!