Erdővédő

Veszprém - Gondos válogatás és zsűrizés után megszületett a Napló Erdővédő rajzpályázatának végeredménye. A nyertes alkotásokat készítő gyerekek, valamint az őket felkészítő tanítók és óvónők szerdán vehették át az értékes díjakat.
Megyei körkép - A Bakonyerdő Zrt. mindig is fontos feladatának tartotta az erdő közjóléti szerepét. A történelmi emlékhelyek felkutatására, állagmegőrzésére is indítottak programot, amelynek köszönhetően már több műemlék tárult ki a nagyközönség előtt.
Budapest - 2011 az erdők éve - jelentette be idén januárban az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) New Yorkban. A nemzetközi évvel az erdők fontosságát, azok fenntartható kezelését és megőrzését szeretné kiemelni, és ráirányítani az egész emberiség figyel
Veszprém - Az erdőgazdasági tevékenység, a vadászat társadalmi elfogadottságának növelése, az állami vagyon védelme, hatékony működtetése mindezeket legfontosabb célkitűzéseinek tartja Tengerdi Győző, a Verga Zrt. tizedik hónapja hivatalban lévő vezérigaz