Erdővédő

2011.09.01. 12:59

Szemétdomb az erdőben

Veszprém - Segítő kezet nyújtott a Verga Zrt. ahhoz, hogy végre kitakarítsák a Jutasi úti laktanya mögötti területet. Az erdőből több konténer szemetet szállítottak el.

Tremmer Tamás

Lakossági bejelentést kapott a város, hogy a Jutasi úti laktanya mögötti területet bűzlik. Az erdőben hajléktalanok élnek, akik az évek során több köbméternyi szemetet halmoztak fel itt. Mivel ez a belterületi erdő a HM Verga Zrt. kezelésében van, az önkormányzat felhívta a társaság figyelmét a kaotikus helyzetre.

Tengerdi Győző vezérigazgató többször is járt a területen, s siralmas állapotokat tapasztalt, a hulladék nagyon széles skálát ölel fel, a műanyag flakontól kezdve a megcsontosodott kutyaürülékig bezárólag. Lapunknak elmondta, a helyzet közbiztonsági, közegészségügyi, szociális, valamint környezetvédelmi kérdéseket egyaránt felvet, de ezek mindegyikével ők nem tudnak foglalkozni. A szemét elszállítását a társaság magára vállalta, ami nem kis összeg, hiszen legalább 5-6 konténer fog megtelni. (Amikor munkatársaink a helyszínen jártak, még csak az első konténer telt meg, de meg sem látszott, hogy hiányozna a kupacból.)

A Máltai Szeretetszolgálatban is partnerre találtak, de a tényleges munka elvégzését az ott élő erdőlakók vállalták. Egyikük – Imre – elmondta, ez a több köbméternyi szemét tíz év alatt halmozódott fel. A helyszínen az évek során sokan váltották egymást, jelen pillanatban ketten élnek itt. Ők lesznek azok, akik megtöltik a konténereket. A munka kitart pár napig.

 


Erdővédő - A Napló melléklete erdeink védelmében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!