Erdővédő

2011.05.30. 14:44

Évszázados emlékek felújítást vállalták el

Megyei körkép - A Bakonyerdő Zrt. mindig is fontos feladatának tartotta az erdő közjóléti szerepét. A történelmi emlékhelyek felkutatására, állagmegőrzésére is indítottak programot, amelynek köszönhetően már több műemlék tárult ki a nagyközönség előtt.

Tremmer Tamás

Fantasztikus látványhoz érkezik a Salföld környéki erdőkben gyalogoló kiránduló, amikor a fák közül előtűnik az immáron felújított, több, mint hét évszázados épület. A Mária Magdolna tiszteletére szentelt templomot, amely a pálosoké volt, először ugyanis 1263-ban említik. További okleveles említése pedig 1307-ből és 1475-ből való. Kétszáz évig éltek itt a fehér barátoknak is nevezett pálosok, a kolostor az idők folyamán azonban többszöri fosztogatás áldozatául esett, elsőként a török időkben pusztult el.

A magyar pálos rend egyébként az első és ezidáig egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend. A rendet (Boldog) Özséb 1245 körül alapította Esztergom közelében a Pilisben. Hamarosan az ország több területén fölbukkantak a pálos regulát követő szerzetesi közösségek. Pál Veszprémi püspök 1263-ban kapott megbízást arra, hogy egyházmegyéjében összeírja a pálosok kolostorait.

A rom felújítása 2002-ben kezdődött s 2008-ban avatták. Az egykori kolostort az kkor még  hivatalban lévő Sólyom László államfő is felkereste, s elégedett volt a látottakkal. A 14 millió forintos beruházásban az erdészet mellett a megyei önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap és a Földművelődési és Vidékfejlesztési Minisztérium is szerepet vállalt, tájékoztatott Farkas Judit, a Bakonyerdő Zrt. pályázati és kommunikációs vezetője.

Sáska község határában fekszik a dabosi pusztatemplom. A XII. századból származó templom egykoron Dabos, vagy más említések szerint Dobas település szakrális építménye volt. Pusztulása a településsel együtt a török idők utánra tehető. A Nemzeti Kulturális Alap Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiumának pályázatán hárommillió forintot nyertek a rom régészeti és állagmegóvási munkálataira. Ezt az összeget a Bakonyerdő Zrt. 3,5 millió forint önrésszel egészítette ki. A program 2009-ben kezdődött, a fenti összeget részben állagmegőrzési, részben pedig régészeti feltárási munkálatokra. A templom tornya viszonylag jó állapotban maradt fent, az eddigi 8-10 méteres tornyot további plusz 3-4 méterrel magasították meg, megfelelő építési technológiával. További pályázati források igénybe vételével a munkát folytatják. Tervek között szerepel a környéken egy pihenőhely kialakítása is.

 


A Magyar Állam tulajdonában lévő szigligeti Óvár kezelési joga ugyancsak a Bakonyerdő Zrt.-nél van. A várrom a Szigligeti-félszigeten található, a hely csodálatos kilátást biztosít a Balatonra, illetve a Balaton-felvidékre. A régi várból csak kisebb falmaradványok lelhetők fel, de így is jól körvonalazható hajdani nagysága.

Keletkezésének idejéről, pontos szerepéről, konkrét ismereteink nincsenek. Különféle feltételezések szerint római kori, más feltételezések Újlaky Miklós szigligeti uralmát jelölik meg keletkezésének idejeként. Hasznosítását illetően feltételezik, hogy római őrtorony volt, más források szerint sajkások szálláshelye lehetett. Az időrendi eltolódás miatt mindkét állítás igaz lehet. A vár feltárása és helyreállítása 1992-ben történt meg, azóta érdemleges állagmegőrzés nem volt.

A társaság idén szeretné elvégezni az Óvár rekonstrukcióját, amelynek helyreállítási és fejlesztési munkálatai nettó 7,4 millió forintba kerülnek. A szükséges pénzforrást a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatból, és a pályázati önerőből kívánják biztosítani. Terveink közt szerepel a várhoz vezető 120-150 méteres emelkedő lépcsőjének, korlátjának teljes felújítása, több asztal, pad kihelyezése.

A fenti három objektum a történelmi emlékhelyekben bővelkedő monostorapáti erdészetük területén található. A bakonybéli erdészetükhöz tartozik a somhegyi földvár. Az erődítmény keletkezésének ideje az őskora tehető, építői összefüggésbe hozhatóak a százhalomi halomsírok építőivel. A Somhegy területén található, mintegy 300 méter hosszú sáncot kövekből hordták össze, körülbelül 1,5 méter magasan, 2-2,5 méter szélesen emelkedik ki a környezetéből.

 

 

Átfogó koncepció az állagmegőrzésre

A Bakonyerdő Zrt. munkatársai feltérképezték a cég területén fellelhető történelmi emlékhelyeket. A cég területén mintegy negyven közjóléti objektumot tartanak fent. A társaság átfogó koncepció alapján igyekszik ezek állapotát megőrizni. A program megvalósításához több műemlék, vagy műemlék jellegű objektumról készült állagmegőrzési, illetve turisztikai fejlesztési tervük. Ahogy a pénzügyi lehetőségeik engedik, a történelmi emlékhelyeiket folyamatosan felújítják. Keresik azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek bevonásával emeltszintű közjóléti szolgáltatásokat tudnak nyújtani az erdeikbe látogatóknak.

 

 

 

Erdővédő - A Napló melléklete erdeink védelmében

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!