Erdővédő

2011.06.15. 17:48

Értékes díjak és meglepetés

Veszprém - Gondos válogatás és zsűrizés után megszületett a Napló Erdővédő rajzpályázatának végeredménye. A nyertes alkotásokat készítő gyerekek, valamint az őket felkészítő tanítók és óvónők szerdán vehették át az értékes díjakat.

Szabó Zsuzsanna

A jutalmakat Barták Péter, a Napló főszerkesztője adta át. Köszöntőjében elmondta, a pályázatra meglepően sokan jelentkeztek. Összesen kilencven oktatási intézmény csoportjának, osztályának, illetve tanulójának közel kilencszáz, egész pontosan nyolcszázkilencven alkotása érkezett be. Hozzátette: 2011 az erdő éve az Európai Unióban, lapunk ehhez kapcsolódóan hirdette meg erdővédő rajzpályázatát. A társadalmi felelősségvállalás jegyében korábban is volt hasonló akciónk, akkor a természetes élővizek védelmére hívtuk fel a figyelmet.

A zsűrit nagyon nehéz feladat elé állította a szép számban beérkezett igényes rajz és festmény, amelyek rendkívül változatosak és sokszínűek voltak. Köztük számos érdekes és egyedülálló technikával készült alkotás is született. Gyakori volt, hogy egy-egy  intézményből több csoport még több ügyes kezű alkotója küldte be munkáját.


A művek elbírálásában és a végső győztesek kiválasztásában Szeifert György, a zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művész tanára segédkezett, aki egyben az erdővédő pályázat zsűrijének elnöke is volt. A verseny kapcsán kifejtette: külön örül annak, hogy a pályázat elsősorban a gyerekeket szólította meg, hiszen a természetvédelemre és a környezettudatosságra való nevelést minél korábban kell elkezdeni.
 
- A beérkezett pályaművek rendkívül színvonalasak, számtalan változatos megoldás született. Előfordultak sztereotíp munkák is, az igazán jól sikerült képeken viszont látszott a személyes élmény- és tapasztalatszerzés is, például amelyek egy közös kirándulás emlékéből születtek - tette hozzá.
Kiemelte, az alkotások elbírálásánál a zsűri figyelembe vette azt is, hogy egy-egy mű létrehozásában többen is, akár egész csoportok is részt vettek, illetve mennyire mertek különböző eszközökkel, technikával dolgozni.

- Szeretném külön kiemelni a tanítók, óvodapedagógusok segítő munkáját és lelkesedését. Az ő áldozatos munkájuknak is köszönhető a szépszámú pályázat. A zsűri végül külön díjazta az első három iskolát és óvodát. Ezenkívül a badacsonytomaji Balaton-felvidéki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Nívódíjban részesült kiemelkedő munkáiért. Nyereményük egy kirándulás a Balaton-felvidéki Nemzeti Park különleges helyeire.

 

 



Baranyai Zoltánné intézményvezető és Széplaki Nóra felkészítő kifejtették, a gyerekek nagyon lelkesen készítették rajzaikat, különösen az erdő kisállatait ábrázolták szívesen. Véleményük szerint rendkívül szerencsés volt a témaválasztás.

Az óvodák fődíjasa a tapolcai óvoda Szivárvány tagintézménye lett, akik harminc fő részére szóló csoportos belépőjegyet kaptak a Sobri Jós- ka kalandparkba. Felkészítők Vitus Imola, Móznerné Rádi Gabriella, Nagy Judit és Novák Zoltánné.
Nagy Judit intézményvezető elmondta: mindig keresik a hasonló lehetőségeket a gyerekek számára, az erdővédő pályázatra is nagy elszántsággal készültek a gyerekek.  


Második lett a herendi Hétszínvilág Óvoda Ficánka csoportja, nyereményük egy tízezer forint értékű társasjáték ajándékcsomag. Felkészítők Vargáné Ékes Marianna és Zsinkó Tiborné. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a pétfürdői Panelkuckó óvoda Méhecske csoportja állhatott fel. Felkészítőjük Tóthné Vad Edit.
Az általános iskolák között első lett a balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola 4. A osztálya. Felkészítő Frick Erika tanítónő volt, aki elmondta, hogy rendkívül örülnek a nyereménynek, amit már a verseny kezdetekor szerettek volna elvinni. Fődíjuk egyébként egy élményekkel teli kikapcsolódás a Sobri Jóska kalandparkban.  A második díjat, a tízezer forint értékű társasjátékokból álló ajándékcsomagot, a pápai Munkácsy általános iskola 2. A osztálya nyerte. Felkészítőjük Molnár Viktória tanítónő.

 



Harmadik helyezett lett, így egy ötezer forint értékű könyvutalvánnyal gazdagodott a veszprémi Rózsa úti iskola, ahonnan szintén több kisdiák küldte el munkáját.
A pályaművekről készült képek hamarosan lapunk on- line képgalériájában is megtekinthetőek lesznek. A tervek szerint  ősszel egy közös veszprémi kiállításon is látható lesz élőben az összes beküldött alkotás.    




Társadalmi kötelezettségvállalásaink

A Napló idei akciói között kiemelt helyet foglal el az Erdővédő program meghirdetése. Korábban is nagy figyelmet fordítottunk a környezetvédelemre. Egy éve számos illegális hulladéklerakót számoltunk fel olvasóink jelzései alapján, majd a parlagfű ellen kértük a Veszprém megyeiek összefogását. Külön programot szerveztünk a vizes élőhelyeink védelmére: sok olvasónk és több iskola is bekapcsolódott az akcióba. Ebben az évben az Erdővédő program része volt a takarítás, a csatár-hegyi pihenőhely rendbetétele és a rajzpályázat, ősszel pedig lesz kiállítás és faültetés is.


Erdővédő - A Napló melléklete erdeink védelmében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!