Foci

2014.05.25. 18:35

NB III.: A VFC veszített, a BFC ikszelt

Az NB III-as focibajnokság nyugati csoportjában a VFC vereségével nehéz helyzetbe került, a Balatonfüred ikszelt a nagy rivális Diósd otthonában.

Novothny Ottó

Veszprém–Csepel 0:1 (0:0)
Veszprém, 50 néző. V.: Berke.
VFC: Kádár - Ónodi (Weibel 71.), Garai, Császár, Hanák - Hevesi-Tóth, Burcsik, Zsély (Kovács 60.) - Nácsa, Pavlitzky, Czvetkó (Ács 37.). Edző: Simon Attila.
Csepel: Nagy -Balogh, Nyéki, Haraszkó, Gaye (Somodi 56.) - Szabó, Krupár, Szecesei - Juhász, Korozmán, Zimermann (Kemény 82.). Edző: Szabó Zoltán.
Gólszerző: Juhász 62. perc.
Kiállítva: Krupár 57. perc.

A sorsdöntő mérkőzésen egyrészt elkeserítően kevés szurkoló volt kíváncsi a házigazdákra, másrészt már az első perctől kezdve rendkívül alacsony színvonalú volt a játék.

Ez akkor sem változott, amikor a vendégek emberhátrányba kerültek, sőt tulajdonképpen egyetlen említésre méltó hazai helyzet nélkül fejeződött be a kilencven perc. Közben a 62-ben Juhász ugrott ki középen és magabiztosan lőtt a hálóba, 0:1.

A veszprémiek (fehérben Hanák) emberelőnyben sem tudtak gólt rúgni és így pontot szerezni (Fotó: Zwicker Tamás)

Simon Attila: – Tipikus egy gólos meccsen szerencsével nyert a Csepel. Másrészt a meccs döntő fontossága miatt a kulcsemberektől és játékosaimtól sokkal nagyobb akarást vártam el. Tudtuk, hogy ez az a lehetőség, amit meg kell ragadnunk, sajnálom, hogy így sikerült.

Diósd–Balatonfüred 1:1 (1:0)
Diósd, 100 néző.
Diósd: Stammel - Illés, Katona, Kozma, Riba - Farkas, Nagy, Rosta - Csurka, Sebestyén, Mojzer. Edző: Rubold Péter.
BFC: Filipánics - Krén, Bognár, Kovács, Füredi - Somogyi, Bieder, Szabó - Nyári, Papp, Szűcs. Edző: Pető Tamás.
Gólszerző: Mojzer 28., Kocsis 83. perc.

A 28. percben szöglet után kipattant a labda, néhány láb érintése után Mojzer elé került, aki a kapuba kotorta, 1:0. A 83. percben Kocsis kapott tökéletes labdát Szabótól és a kapuba fejelt, 1:1.

A balatonfürediek meddő mezőnyfölényben játszottak végig, a hazaiak csak a védekezéssel törődtek, a vendégek azonban nem tudták többször bevenni a kaput.

Pető Tamás: – Gólokkal kellett volna megnyernünk ezt a mérkőzést, néhány játékosunk, mintha a strandról jött volna erre a találkozóra.

 

Az utolsó forduló dönthet mindenről

A harmadik ligában a versenykiírás szerint három kieső van. (Más kérdés, hogy már most arról pletykálnak, hogy még a tök utolsót is felkéri majd a Magyar Labdarúgó Szövetség a maradásra, annyira nincs kedv a feljutókban a magasabb ligához.) Maradjunk azonban a szabályoknál: a Veszprém 27 pontos a 13. helyen, csakúgy mint a Diósd a 14-en. Az utolsó körben a VFC a tizedik helyezett Nagyatád otthonában lép pályára, míg a Diósd az 5. helyen álló Andráshida vendége lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!