Gazdaság

2009.03.12. 03:29

Húszévesek lettek

<b>Veszprém</b> - Húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltáskor rengeteg vállalkozás alakult Magyarországon, melyek közül sok azóta megszűnt, vagy kisebb-nagyobb mértékben átalakult és ma is eredményesen működik. Most induló sorozatunkban ilyen két évtizedes cégeket mutatunk be.

Varga Ibolya

Horváth György, a Horváth és Társai Könyvvizsgáló, Könyvelő, Adótanácsadó Kft. ügyvezetője az önálló cége megalapítása előtt is szép sikereket mondhatott magáénak. 

Előbb az azóta is eredményesen gazdálkodó balatonfőkajári termelőszövetkezetnek volt a főkönyvelője, majd az állami adóhatóságnál dolgozott. Éppen húsz éve, 1989. március 2-án alapította meg az Evolut Könyvszakértő és Gazdasági Tanácsadói Gazdasági Munkaközösséget.

- Akkoriban ez még sokkal egyszerűbb és természetesen olcsóbb is volt, mint manapság - mondja. - Az állam, a politika is vállalkozásbarátabb volt a mainál. Ehhez hozzátartozik, hogy egyszerűbb volt a működés is, átláthatóbbak a munkát szabályozó törvények, rendeletek, és az adózás is simábban ment.

Persze azért nem annyira, hogy könnyen átláthatta volna ezeket egy laikus is. Nem véletlen, hogy adózási, könyvelési, gazdasági tanácsokra húsz éve is nagy volt az igény. Az első időben jellemzően harminc-negyven ügyfél ke-reste felé naponta az irodát.

- Az induláskor öten dolgoztunk a cégben, ma harminc-negyvenen. Igaz, kezdetben csak Veszprémben volt irodánk, azóta Budapesten és Tapolcán is nyitottunk. A tulajdonosok mindig a család tagjai voltak. 

A vezetőinket is magunknak neveljük ki. A legszorgalmasabb munkatársaink tanultak tovább a cég támogatásával és ma már ők egy-egy kisebb-nagyobb szakterület vezetői. 

Az irodában rajtam kívül eddig csak nők dolgoztak, nagyon prezízen és pontosan, elégedett is voltam velük mindig. Ma már bejár hozzánk, ha az egyetemi elfoglaltságai engedik, napi rendszerességgel a kisebbik fiam is. 

Ez nagy örömmel tölt el, mert neki szeretném átadni az irodát. A nagyobbik fiam az informatika területén dolgozik, a munkánknak inkább a technikai háttere érdekli.

A mai társaságnak ötszáz állandó megbízója van. Igen sokan közülük már több éve, akad olyan is, amelyik már az induláskor tőlük kért gazdasági és adózási tanácsokat.

Tevékenységük körébe tartozik a könyvvizsgálat, adótanácsadás, adószakértés, igazságügyi könyvszakértés, pénzügyi tanácsadás, adóoptimalizálás, könyvelés, bérszámfejtés. 

Speciális területeik az alakulás, átalakulás, végelszámolás, felszámolás, illetve ezekhez kapcsolódó tanácsadás, valamint az adóparadicsomokkal kapcsolatos tanácsadás, képviselet, cég-alapítás, jogi segítség. - Igazán jó számviteli, adózási szakembert régen is nehéz volt találni, ma sem egyszerű, annak ellenére, hogy naponta jelentkeznek nálunk friss diplomás szak-emberek. Ám ezen a területen is hosszabb időt kell eltölteni, mire valaki jó lehet.

Az indíttatásáról Horváth György elmondta, hogy tulajdonképpen a szülei döntöttek a mai sorsáról azzal, hogy annak idején határozottan a közgazdasági szakközépiskolába irányították az általános iskola után. 

Ezt követte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola és többféle speciális képzés. A cégalapításban például az is segítette, hogy az adóhivatalban a kisebb gazdasági társaságok ügyeivel foglalkozott és ennek során annyira megismerte a legapróbb részletekig a szabályokat, hogy maga is kedvet kapott az önállóságra. 

Sok olyan vállalkozót ismer a cég ügyvezetője, aki húsz éve az akkori vállalkozásbarátabb helyzetet kihasználva igen sikeres önálló vállalkozást működtetett, ma pedig egy másik vállalkozásban dolgozik alkalmazottként.

Ebben a szakmában ma a személyi, azaz a bérköltségeken kívül a legköltségesebb terület a számítástechnika. Speciális programjaikat állandó partnerükkel dolgozták ki és korszerűsítik. A számítógépeiket is gyakran kell cserélni, most például többek között azért is, mert az adóbevallások elkészítéséhez a korábbiaknál nagyobb teljesítményű gépek kellenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!