Gazdaság

2010.03.29. 18:16

APEH - Adóügyintézés telefonon

Székesfehérvár - Az APEH célkitűzései között szerepel az adókötelezettségek teljesítését támogató, az adminisztrációs terheket csökkentő és kényelmesebb ügyfélkapcsolati megoldásokat biztosító szolgáltatások bevezetése.

Varga Ibolya

Ennek szellemében az állami adóhatóság a már több éve működő általános telefonos tájékoztató rendszere mellé egy telefonon keresztül történő ügyintézést és konkrét ügyekben tájékoztatás lehetőségét biztosító szolgáltatást vezetett be.

Szabó Ágnes, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága ügyfélkapcsolati és tájékoztatási főosztályának vezetője tájékoztatása szerint az új telefonos szolgáltatás érdemi többlete az, hogy az adózók az azonosításukat követően személyes jelenlét nélkül több ügytípusban telefonon is intézhetnek adóügyeket, vagy kérhetnek egyedi ügyekben tájékoztatást.

Telefonon intézhető az adózói folyószámlával, folyószámla-kivonattal kapcsolatos egyedi tájékozódás, az adónemek közötti átvezetés, ügyfélkapu nyitásához szükséges regisztrációval, állandó meghatalmazással kapcsolatos egyedi felvilágosítás kérése, az egyedi bevallási adatokkal kapcsolatos tájékozódás, a hibák kérdezése, papíralapú bevallás esetén az adózó személyes jelenlétét nem igénylő javítás, az adózói törzsadatokkal kapcsolatos tájékoztatás, egyedi bejelentés, változások közlése, meggyőződés az ellenőrzést végző személy személyazonosságáról és megbízásának érvényességéről, a megbízólevél számáról, az ellenőrzés alá vont adónemekről és időszakról, meggyőződés közösségi adószám érvényességéről.

A munkára vonatkozó pénzügyminisztériumi rendelet április 1-jétől közösségi adószám igénylése, törvényben meghatározott értékhatár elérése esetén és a jövedelemigazolás iránti kérelemmel kapcsolatos ügyintézéskor is lehetővé teszi a telefonon történő ügyintézést.

A szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az adózó rendelkezzen egyedi ügyfél-azonosító számmal. Az ügyfél-azonosító szám olyan véletlenszerűen képzett nyolcjegyű szám, amely a telefonáló azonosítását szolgálja. Ezt az ügyfél kérelemére az APEH regionális igazgatóságai a közigazgatási ügyintézési határidő általános szabályait betartva képezik meg, amelyet az ügyfél vagy képviselője  választása szerint  papír alapon, de az APEH honlapján elérhető, majd onnan kinyomtatott, aláírt vagy ügyfélkapun keresztül elektronikusan beküldött 10UK30-as nyomtatványon illetékmentesen kérhet.

Az ügyfél-azonosító szám a telefonos ügyintéző rendszer hangvezérelt menüjének megfelelő pontjában is letiltható. Az adózók nemcsak saját ügyükben, hanem képviselőként más ügyében is eljárhatnak, ha az ügyfél-azonosító szám igénylése mel-lett rendelkeznek állandó és teljes körű meghatalmazással és képviseleti jogosultságukat az adóhatósághoz bejelentették.

 

Az adózók az azonosításukat követően személyes jelenlét nélkül több ügytípusban telefonon is intézhetik ügyeiket.

A szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az adózó rendelkezzen egyedi ügyfél-azonosító számmal.

Az ügyfél-azonosító számot biztonsági borítékban postázzák ajánlott küldeményként.

Ha valaki az azonosító számát elveszti vagy az megsemmisül, illetőleg azt jogosulatlan személy megismeri, a visszaélések elkerülése érdekében ajánlott új nyomtatvány benyújtásával azt cseréltetni vagy töröltetni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!