Gazdaság

2010.11.19. 19:17

Tiltakoznak a szemétszállítási díj miatt

Sümeg - A kistérség települései indokolatlannak és elfogadhatatlannak tartják a királyszentistváni regionális hulladéklerakó, -feldolgozó beindulása után várható szemétszállítási díjakat.

Győrffy Árpád

A többcélú kistérségi társulás pénteki ülésén Turcsi József elnök, csabrendeki polgármester foglalta össze a jelenlegi helyzetet. Mint kiderült, annak ellenére nem rendelkeznek megfelelő információkkal, hogy a települések alapító tulajdonosai a regionális hulladékgyűjtő konzorciumnak. Azt viszont biztosan tudják, hogy a szemétszállítási díj nagyon megemelkedik.

Az eddigi, ingatlanonként átlagosan mintegy 12 ezer forintos évi hulladékszállítási díj a hulladéklerakó teljes beindulása után 33-37 ezer forintra nő. Kiss Nándor, a térségben a hulladék szállítását végző tapolcai vállalkozás vezetője szerint legkorábban májusban kezdődhet a rendes üzem.

A polgármesterek szerint felháborító, hogy amíg a szomszédos Zala megye falvaiban hétezer forintért viszik a szemetet, a Veszprém megyében élőktől közel negyvenezer forintot várnának majd. Megkérték a jegyzőket, hogy vizsgálják meg, milyen lehetőségei vannak a hulladékos társulásból való esetleges kilépésnek. Ha erre nincs lehetőség, akkor más szolgáltatót akarnak keresni a szemétszállításhoz. Ezt tervezi Sümeg is, tájékoztatta a polgármestereket dr. Kulcsár Ferenc alpolgármester.

Az ülésen azonban olyan információ is elhangzott, amely szerint egy, a kormány által előkészített jogszabály röghöz kötné az embereket, kizárná külső szolgáltatók bevonásának lehetőségét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!