Gazdaság

2011.12.12. 18:53

Jól gazdálkodnak a kistérségben

Veszprém - Elsősorban gazdasági és költségvetési kérdéseket tárgyaltak meg a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása ülésén és összefoglalták az idei tevékenységüket.

zaol.hu

Az ülést Porga Gyula, Veszprém polgármestere, a társulás elnöke vezette, aki tájékoztatta a jelenlévőket az idei munkájukat jellemző adatokról. Egyebek között elmondta, hogy  a társulási tanács idén  hétszer ülésezett, 41 napirendi pontot tárgyalt és 42 határozatot hozott.

A tanács tagjainak és  az érintett jegyzőknek  a Megyei Védelmi Bizottság  felkészítést tartott,  tájékoztatást kaptak az új katasztrófavédelmi törvényről. Idén a városi rendőrkapitány negyedévente tájékoztatta a társulás tagjait a közbiztonságról. Együttműködési megállapodást kötöttek a  Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal.

Magasi János, Tótvázsony polgármestere, a pénzügyi bizottság elnöke több napirendi pont tárgyalásában volt főszereplő. Módosították az idei évi költségvetést. A belső ellenőrzés szerint a társulás tagjai az előírásoknak megfelelően gazdálkodnak, könyvelnek. 

Kisné Lovasi Mária, az Egyesített Szociális Intézmény vezetője javaslata  alapján csökkentették a nappali ellátásban részesülők  számát három intézményben. Ezzel  kevesebb alkalmazottra lesz szükség, de  nem kell elbocsátani senkit az intézménytől.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!