2016.01.09. 16:42
Újraindul a lőszergyártás Fűzfőn
Balatonfűzfő – Évente ötvenezer tonna mennyiségű hadianyagot, lőszert hasznosítanak és gyártanak majd a termelést tavasszal elkezdő haditechnikai és logisztikai központban a településen.
A jelenlegi tervek szerint áprilisban indulhat el a termelés az egykori Nitrokémia lőszergyár helyén létesülő üzemben. A beruházó vállalat közleménye szerint kezdetben harminc-negyven balatonfűzfői dolgozhat majd a központban, amelynek előkészítő munkálatai tavaly nyáron kezdődtek meg az egykori helyiségek és eszközök felújításával, emellett haditechnikai eszközök gyártására és átalakítására szolgáló gépsorokat is beszereznek. Az üzem tízezer négyzetméter alapterületű lesz, fedett gyártó- és raktározási célú kapacitást alakítanak ki, a beruházás összértéke megközelíti a 2,4 milliárd forintot.
A beruházással kapcsolatban megkerestük Marton Béla polgármestert, aki elmondta, az önkormányzathoz lakossági megkeresés érkezett a beruházás és a majdani termelés kockázatai miatt. A polgármester a katasztrófavédelemhez továbbította a településen élők kérdéseit, ahonnan azt a választ kapta, hogy biztonságos a beruházás. A haditechnikai központ a Balatontól légvonalban mintegy másfél kilométerre van, a legközelebbi lakóövezet nyolcszáz méterre található. Kérdésünkre, milyen előnyökkel jár a település számára a beruházás, elmondta, amikor az üzem eléri a legmagasabb termelési szintet, az építményadó és az iparűzési adó révén jelentős adóbevételhez juthat Balatonfűzfő. Hozzátette, megérti a környezetben élőket, hogy tartanak az újrainduló üzem veszélyeitől, ám a mostani szigorú ellenőrzések és biztonsági előírások miatt kizárható, hogy baj történjen.
A hírrel kapcsolatos fejlemény, hogy népszavazás kiírását kezdeményezi a lőpor- és haditechnikai üzem ellen egy civil szervezet, erről vasárnap értesítették lapunkat.