interjú

2020.07.07. 09:00

Rátonyi Krisztina: a páros műsorvezetés olyan, mint egy tánc

A Balatoni nyár a köztelevízió nyári magazinműsora. A délelőtti műsor a társadalom minden rétegét érintő témákat dolgoz fel. Az egyik műsorvezető, Rátonyi Kriszta mesélt a Vasárnap Reggelnek a szállást adó Révfülöpön kialakult vidám tábori hangulatról, arról, hogy ezzel a munkával a legnagyobb gyerekkori álma vált valóra és azt is megosztotta, ki a példaképe.

Takács Eszter

Rátonyi Krisztina és Fodor Imre műsorvezető páros a Balatoni Nyár című magazinműsor beharangozó sajtótájékoztatóhoz kapcsolódó fotózáson, Révfülöpnél

Forrás: MTI/MTVA

Fotó: Karaba Tünde

Éppen úton van Balatonra, hiszen Ön lesz a héten a műsorvezető Fodor Imrével. Egy kis kulisszatitkot elárulna azzal, hogy az adásokon kívül mivel tölti a stáb az időt? Úgy képzeljük el, mintha kicsit diáktábori hangulat lenne?

Igen, valóban hasonló, úgy élünk lent mi, stábtagok, mintha egy jóféle diáktáborban lennénk. Heti váltásban dolgozunk, ezért kéthetente jó pár napot lent töltünk a Balatonon. Az adásnapokon a délelőtti műsorvezetés után még nem ér véget a munka, délutánonként eljárunk forgatni, hogy a bejátszásokban is szerepeljünk, a szerkesztők pedig összerakják a másnapi menetrendet, de a sok feladat mellett pihenni is van idő. A legnagyobb hőségben picit pihenünk, aztán kikapcsolódásképpen irány a strand, egy közös kerékpártúra vagy egy esti bográcsozás a kertben. Olyan, mint egy csapatépítő tréning.

Rátonyi Krisztina, a Balatoni Nyár című magazinműsor műsorvezetője
Fotó: Kaszner Nikolett / MTI/MTVA

Korábban egy beszélgetésben mesélt arról, nagy álma vált valóra azzal, hogy ennek a műsornak az egyik háziasszonya lett.

Így igaz, 14 éves lehettem, amikor a reggeli beszélgetős magazinműsorok óriási lendületet vettek. Akkor még Balatoni nyár konkrétan nem volt, de a nagyszüleim nyaralójában a Balatonon mindig ilyen típusú műsorokat néztünk. Majd az elkövetkező években közel kerültem a színházhoz, a televízióhoz, egyre több munkám lett, mígnem egy nap éppen Novodomszky Évi vezette a Balatoni nyár című műsort, amikor nagyot dobbant a szívem, és megfogalmazódott bennem, hogy a legnagyobb álmom az lenne, ha egyszer én is stábtag lehetnék. Ezek után eltelt két év, amikor megcsörrent a telefonom, hogy meghallgatásra hívnak ehhez a műsorhoz. Az esélytelenek teljes nyugalmával mentem oda, hiszen akkoriban egy valódi dream team vezette a műsort. Ott álltam 22 évesen, és lehetetlennek találtam, hogy beválogatnak, és velük együtt dolgozhatok. De mégis!

Említette, hogy már fiatalon a tévé és a színjátszás közelébe került. Mi vitte erre az útra?

Hatévesen felvételiztem egy ének-zene tagozatos általános iskolába, ahol szóltak, hogy az Operaház gyerekszereplőket keres. Éppen erre az időszakra esett a szüleim válása, és az anyukámnak pedagógusként volt egy nagyon jó megérzése, hogy egy ilyen feladat sokat segítene nekem ebben a helyzetben. Ez így is lett. Néhány évig csak a színház volt az életemben, majd 9 évesen a Családi kör című műsorban kaptam egy kis szerepet. Pár évvel később pedig Takács Vera keresett meg, hogy megnézné, milyen vagyok a műsorvezetői székben. Innentől már nem is igazán szakadtam el a televíziótól.

Műsorvezetőként a munkaeszköze is a hangja, ezt ezek szerint kisgyerekkora óta képzi is?

Igen, már a színházban is foglalkozott velünk beszédtanár. Később nem csak a hangképzésem javítására koncentráltunk, hanem megtanultam, hogy ne fáradjon el a hangom vagy hogy ne változzon meg a tónusa több órányi adás után sem.

Szívesen tanítana kommunikációt vagy beszédtechnikát?

Ez egy újabb álom megvalósulása lenne, de nem szereztem tanári végzettséget, bölcsész vagyok. Persze ha mégis úgy hozná az élet, akkor nagy örömmel tanítanék, de ahhoz egy kicsit le kéne higgadnom.

Türelmetlen?

Abszolút. Elsőre nem látszik rajtam, de így van. Gyorsan szeretem megoldani a problémákat, nem tudok hosszasan rágódni. Irigylem is kicsit azokat az embereket, akik lassabbak, türelmesebbek. Persze próbálok lelassulni, ezért is kezdtem el jógázni, de a karanténidőszak is jót tett, hogy higgadtabban álljak a dolgokhoz, az emberekhez. Azért nyugtatgatom magam, hogy huszonévesen még lehet az ember lánglelkű ifjú, a hevességemmel amúgy is inkább magamnak okozok stresszt, semmint másoknak. Mindez a munkára is kihat, hiszen egy teamben dolgozom. De ha a csapat jól van összerakva, és a miénk jól van, akkor kisegítik, kiegészítik egymást az emberek. Például egy műsorvezető párosnak nagyon jót tesz, ha az egyik fél pörgős, belemenős, míg a társa nyugodt, már-már Buddha természetű.

Fodor Imre, a műsorvezető társa ilyen?

Nagyon jól kiegészítjük, megerősítjük egymást. Nemcsak kollégák, hanem barátok is vagyunk már több, mint tíz éve. Imre végtelenül derűs ember. A legsötétebbnek tűnő helyzetekben is látja az alagút végén a fényt. A páros műsorvezetés olyan, mint egy tánc. Ugyanazok a lépések, mégis kicsit mindenkinél más a koreográfia.

Párban akkor jobban szeret műsort vezetni, mint egyedül?

Egyedül ugyan kényelmes, mert csakis a saját gondolataink határoznak meg közben, de számomra egyértelműen párban jobb.

Van példaképe, akire akár emberileg, akár szakmailag felnéz?

Már említettem is a beszélgetésünk alatt a nevét: Novodomszky Évi. Nagyon szerettem volna hasonlítani rá, időközben pedig jó barátnők is lettünk, sőt, szinte testvérek. Utazunk, sírunk, nevetünk együtt, és a mai napig kikérem szakmai kérdésekben a véleményét.

Két álmáról beszélgettünk, az egyik, a műsorvezetés már megvalósult, a másik, a tanítás még várat magára. Ezeken kívül van még, amit nagyon szeretne elérni?

Hirtelen nem is tudom, de örülök, hogy nincs válaszom erre a kérdésre, mert ez azt jelenti számomra, hogy jó életet élek és elégedett vagyok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában