2024.04.04. 16:50
Kiderült, hogy Janicsák Vecát nem is Vecának hívják
Janicsák Veca a becenevével futott be, mint énekesnő, de furcsa viszonyban van a nevével.
Forrás: MTVA
Veronika volt a neve az anyai dédnagymamámnak, róla nevezett el édesanyám. Egészen gyerekkoromtól kezdve Vecának szólítottak.
Művésznévként is ezt a becenevet használom, a magánéletemben viszont a teljes nevemet. Mára elvesztette számomra az intimitását a Veca becenév, ezért akik igazán közel állnak hozzám, azok Veronikának hívnak”
– erről a Dunán és az M5 kulturális csatornán látható Névjegyek című műsor vendégeként beszélt.
A Dunán hétköznap esténként látható Névjegyek című műsor a hagyományos keresztnevek jelentésével, kialakulásukkal, viselőjére gyakorolt hatásukkal foglalkozik. A különböző nevek értelmezését, eredetét, hozzájuk kapcsolódó mítoszokat szakértő mutatja be, közéleti személyiségek – mások mellett Csepregi Éva, Esztergályos Cecília vagy Oszvald Marika – pedig személyes családi vonatkozásokat, történetek árulnak el a nézőknek. A műsor nem titkolt célja a keresztény vonatkozású nevek, a bibliai nevek, és az ősmagyar vagy régi magyar nevek népszerűsítése.
Bulvár-celeb
- Éjjel-nappal várja az M1-esen megsérült gazdáját a roncsból kimentett kutya
- Hitte volna, hogy ő volt II. Erzsébet szíve csücske?
- Van 1,5 milliója kutyára? Íme, 5 a világ legdrágább ebei közül
- Megáll az ész! Ezeket a különös fákat nem közelítheti meg akárki
- Senki többet? 1,6 milliárdért vitték el Schumacher óráit egy árverésen