Hozamkörnyezet

2018.01.02. 12:12

ÁKK: elérte a célját a lakossági állampapírprogram

A vásárlók 90 százaléka lakossági befektető volt 2017-ben ezen a piacon, amelynek mértéke elérte az államadósság 25 százalékát – mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) vezérigazgatója kedden, az M1 aktuális csatornán.

Ismertette, hogy az ÁKK tavaly a tervezett 700 milliárd forint helyett 1600 milliárd forintos bővülést ért el a lakossági állampapírpiacon. Hozzátette, hogy az idén is hasonló mértékű gyarapodást terveznek és elképzelhetőnek tartotta, hogy szűkítik a lehetséges vevők körét, hogy valóban csak magánszemélyek vásárolhassanak.

Kiemelte, hogy a lakossági állampapírok magas – a jelenlegi hozamkörnyezetben kiemelkedő – kamatozásával is a pénzügyi megtakarításokat szeretnék ösztönözni, hogy erősödjön a háztartások biztonsága.

A lakossági vagyon az elmúlt években jelentősen gyarapodott, de még van lehetőség a további bővítésre – tette hozzá.

Az utóbbi időben egyre népszerűbbek a hosszabb lejáratú állampapírok, így most már a 3 és 5 éves inflációkövető papírokat keresik a legtöbben, érdemi kereslet esetén pedig új termékek is megjelenhetnek – közölte az ÁKK vezetője.

Barcza György hangsúlyozta, hogy

nagy a különbség a lakossági és a nagybani állampapírok hozama között, hiszen az előbbi megközelíti a 4 százalékot 5 éves futamidőnél, míg a nagybani állampapíroknál jelentősen csökkentek a hozamok.

Utóbbiak esetében rövid lejáratnál negatív kamatra is volt példa tavaly, de a hosszú lejáratúak hozama közelítette a rekord alacsonynak számító cseh kamatszintet – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában