Parkolóhely aranyáron

2018.07.10. 08:54

Elképesztő drágák lettek a garázsok

Vannak, amelyek majdnem annyiba kerülnek, mint 2013-ban egy garzonlakás.

Young man staring into garage at vintage car

Az ingatlan.com MTI-nek kedden küldött elemzéséből kiderül: idén július elején Budapesten a teremgarázsban található parkolókat átlagosan 3 millió forintért kínálták, 20 százalékkal többért, mint egy éve.

Az egyedi garázsok ára jelentősebben, 40 százalékkal 4,2 millió forintra emelkedett egy év alatt.

A garázsbérleti díjak is több mint 10 százalékkal emelkedtek: az átlagos bérleti díj 20-25 ezer forint, attól függően, hogy egyedi garázs vagy teremgarázs-beálló.

A garázspiac átalakulásához a lakáspiaci áremelkedés és a magyar autópiac jelentős bővülése mellett a parkolási díjak emelkedése, valamint a parkolóhelyek számának szűkössége is hozzájárult.

Darabszámban a garázsok piaca kisebb a lakásokénál, a drágulás mértéke azonban jól mutatja a garázsok és a parkolási helyek iránti igényeket – írta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Egy-egy garázs befektetési szempontból is felveszi a versenyt a lakáskiadással – írták.

Az ingatlan.com elemzése szerint egy garázs 8 százalékos bruttó hozamot is termelhet a fővárosban, ami a befektetési célú vásárlásokat is felpörgeti. Balogh László közölte: a fővárosi garázsdrágulásban szerepet játszhat, hogy az eladásra kínált garázsok száma stagnált, a kiadóké pedig csökkent az elmúlt egy évben.

Ötéves időtávon még látványosabb a parkolók drágulása: a főváros VII. kerületében lévő garázsért 5,4 millió forintot kérnek átlagosan, míg 2013-ban alig több mint 1 millió forinttal nagyobb összegért 6,5 millióért egy garzonlakást is meg lehetett venni a kerületben. Miskolcon, Szegeden és Tatabányán is hasonló arányok alakultak ki.

Az ingatlanszektor digitalizációját megteremtő megoldások segíthetnek a kritikus parkolási helyzeten is,

így például mobilalkalmazásokon keresztül lehet a garázsok és irodaházak üres parkolóhelyeit lefoglalni.

A fejlesztők számára a parkolóhelyek és garázsok iránti kereslet lehetőséget is jelent, egy-egy újlakás- vagy irodafejlesztésnél a kötelezően előírt parkolókapacitásnál több helyet is érdemes kialakítani – írták.

Borítóképünk illusztráció.

Forrás: AFP / Stanton J. Stephens / Cultura Creative

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában