2023.04.12. 15:44
Gyanús körülmények között halt meg egy 4 éves gyerek Miskolcon
Újabb tragédia: nevelőszülők miatt halt meg egy kisfiú?
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: New Africa
Meghalt egy négy éves kisfiú még március 12-én Miskolcon, méghozzá gyanús körülmények között, tudta meg portálunk. Információink szerint nevelőszülőknél élt a gyermek, és olyan körülmények között hunyt el, amely felveti a felelősség kérdését - írja a boon.hu.
A boon.hu megkereste a vármegyei rendőr-főkapitányságot, ahol arról tájékoztatták a portált, hogy
gondatlan emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás a főkapitányságon egy 54 éves férfivel szemben – tehát gyanúsítottja is van az esetnek.
Az értesülések szerint a kisfiú leesett egy utánfutóról. A gyerek olyan súlyos koponya- és arcsérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
Egy 54 éves férfi ellen nyomoznak, aki a gyerek anyjának az élettársa. Azért ő nevelte a kisfiút, mert az anyuka bötönben ül.
Jelenleg szakértők vizsgálódnak az ügyben, de a nyomozás érdekében ennél több információt nem osztott meg a rendőrség.
Krimi
- Életveszélyben van 3 gyerek, mert az anyjuk idegméreggel mosta meg a hajukat tetvek ellen (videó)
- Kiderült, ki volt a bőnyi késelés célpontja, a szülei elvitték az iskolából
- Méreginjekcióval gyilkolta betegeit az éjszakás ápolónő
- 6 éves gyereket marcangoltak halálra a krokodilok
- Rohantak a mentők: 6 ájult iskolás feküdt az úttesten Mezőcsáton