Luca táncos, koreográfus, súlyemelő és nyomozónak tanulhat

 – A szüleim zenészek, így már egészen piciként a hatása alá kerültem a zenének, elrabolt a hangulat, sokat improvizáltam, folyamatosan akörül forogtak a gondolataim, milyen koreográfiákat állíthatok össze. Az életem része volt a tánc kiskoromban is- és velem maradt, ahogy felnőttem. A tanáraim segítették művészi kibontakozásomat – mondta el Luca, aki nyolc évig járt a Victoria Art & Sport Egyesületbe és nyáron a veszprémi ActiCityben már ő tanította hiphopra a fiatalabb növendékeket. Nemrég végzett a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban, ahol táncos és színész szakképzésben részesült, és a napokban felvételt nyert a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára. Ősztől biztonságtechnikai szakon tanulhat, érdekli a kriminológia, a kriminálpszichológia, nyomozó lehet belőle. Egyetemi hallgatóként is folytatja a táncolást és a magyar válogatott súlyemelője. Mindegyik terület érdekli, mindegyiket szereti, ezért időtábla készítését tervezi, hogy tevékenységei beleférjenek mindennapjaiba.

Számos nemzetközi és hazai versenysikert ért el hiphopban, szerinte komplex műfaj, és hazánkban kevésbé ismertek mélyebb rétegei, művészi oldala. Számos formája miatt szerinte mindenki magáénak érezheti, magáévá teheti, alakíthatja.  

– A tánc önkifejezés. Megmutathatjuk magunkat általa. Nekem fontos, hogy mindig legyen mondanivalója, nem csak üres technikai elemek egymásutánja, azaz valamit mindig üzenjek vele – hangsúlyozta. Alkotásai történeteket mesélnek el árnyalt eszközökkel, mozdulatokba szedett szövegek. A Paranoid című érzelmeket közvetít arról, mivé tudja varázsolni a szorongás az embert, mit érez az, aki fél a külvilágtól, attól, mások miként vélekednek róla és így a saját gondolatai támadják. Aktuális téma, ha nem is mindenkinél szélsőségesen jelentkezik ez az állapot. A Kaszinó című alkotásában pedig a fiatal táncos arról szól, hogy aki szórja a pénzét és az elején sok lappal játszik, az nem veszi észre, mikor nem marad már egyáltalán kártyája, esélye. Az emberek sokszor saját magukat fosztják meg a lehetőségektől – jegyezte meg Luca, érett gondolkodásról tanúskodóan. 

Az említett koreográfiák állnak közel a szívéhez, mert tapasztalatok, igaz történetek alapján születtek. Az új kedvence a Luna, amely egy orosz énekesnő számára készült. A szenvedély tánca – mondta erről, amit a holdhasonlat révén láttat, a bolygónkat kísérő égitestet ugyanis láthatjuk, de nem megfogható számunkra. Lucának egy vállkörzése hatással bír, üzenetet hordoz, sokszor hirtelen a padlón forog vagy úgy megdől, hogy szinte meghazudtolja a fizikát. Igyekszik minél gazdagabb látványvilágot teremteni, a figurák belőle jönnek, sokszor nem tudatosan, hanem a zenét hallgatva, arra rezonálva.

Luca a sok pozitív értékelés mellett a kritikát is át tudja fordítani saját gyakorlatába, megtalálja a módját, hogyan használhatja, építheti be táncába a tanácsoltakat úgy, hogy az a sajátja legyen, s így több lehet általa. A taps és főleg a huhogás, a "Hú, hú!" felkiáltások jelzik neki, ha közönségének tetszik előadása, ismerősei sokszor csak az mondják egy-egy produkciójára, libabőrösek lesznek tőle. Lucát ez viszi előre. Úgy véli, kamatoztatható a táncban szerzett tudás az élet más területein: nemcsak fizikálisan jó, mentálisan is, megtanít, hogyan kezeljük a kritikát, ami mindenhol ér bennünket, akár beosztottként egy munkahelyen. Ha pedig éppen nincs kedvünk valamihez, jól jön, hogy a tánc belső motivációra szoktat, megszokjuk, hogy amibe belefogunk, abba száz százalékot belerakunk – vélekedik a fiatal, aki tudja, a stresszes mindennapok során a tánc nemcsak a testnek, az agynak is kikapcsolódás jelent, mert olyankor másra kell figyelnünk.