Házrongáló harkályok

2018.06.03. 08:00

Mit tehetünk a harkályok házrongálása ellen?

Nem a madarak jöttek be a lakott területekre, hiszen mindig is itt éltek a fás élőhelyeken. Bármely magyarországi lakott területen, parkos, fás környezetben minimum három harkály faj folyamatosan ott van, ezért az építőiparnak kellene lépnie – vélekedik Orbán Zoltán.

Molnár Sándor

Fotó : Orbán Zoltán

Egy olvasónk kereste meg szerkesztőségünket azzal a problémával, hogy egy harkály elkezdte megbontani a hőszigetelést a társasházuk falán. Borzasztónak tartja a dolgot, hiszen több millió forintot költött a lakóközösség a négyemeletes lakóházra és mint mondja egy ilyen kis harkály tönkre teszi az elvégzett munkát és megkeseríti a lakók életét. Ötleteket, segítséget várt a problémájuk megoldására. Megkerestük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet (MME), akik már régóta ismerik a madarak e különös szokását. Orbán Zoltán az MME szóvivője, már közel tíz éve foglalkozik a harkályok házrongálásával. Mint mondja, a problémával sajnos az egyesületen kívül nem igazán foglalkozik más. Ráadásul a harkály védett madár ezért, ha valaki lelő egy példány, akkor természetvédelmi törvényt sért és állatkínzást is elkövet.

Fotó : Orbán Zoltán

A gond az, hogy a kint a földeken történő vadkárokkal szemben, a harkályok okozta kár a privát szféránkat, a lakóhelyünket sérti, ezért sokkal érzékenyebben érinti az embereket. Ráadásul nagyon sokszor pályázatok útján újítanak fel például óvodákat, iskolákat és komoly problémát okozhat a megrongált hőszigetelés elfogadtatása. Javítani sem lehet hatékonyan, mert a madarak a tapasztalatok szerint visszatérnek és kipucolják a javítást is. A harkályok házrongálása országosan mindenütt tapasztalható és ahogy emelkedik az utólagosan hőszigetelt házak száma, ez a probléma is egyre nagyobb számban jelentkezik majd. Orbán Zoltán szerint az emberek teljesen kiszolgáltatottak.

Fotó : Orbán Zoltán

A harkályok a bennünket körülvevő környezet integráns részei, nem lehet őket kiirtani és ez nem is lenne jó megoldás, mert a faállomány bánná a kárát, hiszen rendkívül fontos a szerepük a madaraknak a fakártevő rovarok kordában tartásában. Ugyanolyan részei a harkályok a természeti környezetnek, mint a gravitáció, az eső, vagy a napsugárzás – hangsúlyozza a szakértő. A magyarországi lakott területeken, parkos, fás környezetben minimum három harkály faj : a zöld küllő, a nagy fakopács és a balkáni fakopács folyamatosan ott van. Ezek az állatok nem vonulnak, a költési időszakban területhűek, azon kívül pedig kóborolnak. Ez azt jelenti, hogy három harkályfaj néhány egyede biztosan ott tartózkodik egy két-három hektáros területen.

 

Az egyesület a honlapján részletesen foglalkozik a problémával és számos lehetőséget ajánl a harkályok távoltartására ( www.mme.hu > Madárbarát > Problémák madarakkal, állatokkal > Harkályok házrongálása) , de Orbán Zoltán szerint az építőiparnak kellene lépnie és egy harkálybiztos építőanyag alkalmazása lenne az igazi megoldás a problémára.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában