A révészlegényektől a modern kompokig

A Balatonon néhány évszázaddal ezelőtt több révátkelőhely is működött a Tihany–Szántód útvonalon kívül. Ismeretes volt még a fenékpusztai és a révfülöpi. Kompként ekkortájt emberi erővel – az apátsági cselédek által – hajtott fahajót használtak. Az indulóállomás mindig Tihany volt, Szántódról nehezebbnek bizonyult átjutni a túloldalra, általában füstjelekkel hívták a szántódi révészek a tihanyiakat. Egy 1820-ban született összeírás szerint a komp egyszerre 35 személyt, 5 parasztszekeret, 1 hintót, 12 lovat tudott átszállítani. A hosszú ideig a bencések kezén lévő Szántód–Tihany átkelőhely révészlegényeire szigorú szabályozás vonatkozott, egyik helyütt ezt olvashatjuk: „Borravalót vagy más akárminemű adományt, semmiféle embertől nem szabad kérni, hanem ha maga grátiájából ad valaki, azt köszönettel elveheti. (…) Lopás, káromkodás részegeskedés, verekedés átaljában meg nem engedtetik.” 

Mérföldkőnek számított a 19. század elejétől benépesülő Balatonnál, hogy a 19. század kezdetén megépítették a szántódi révkikötőt, majd később a szántódi révcsárdát is. 1848-ban már postai útvonalként is funkcionált a szántód-tihanyi révút. A 20. század elején még 4 evezős hajtotta a járatot, és majdnem egy óra alatt valósult meg az átkelés. Általában a szántódi csárdásné füsttel és tűzjellel adott jelzést a Szántódon várakozó utasokról.

A közeli Kőröshegyen élő neves vadász-író, Széchenyi Zsigmond így emlékezett vissza a szántódi átkelésekre: „Jól emlékszem, hogy a kompra való ráhajtás, különösen négy jóvérű csikóval, ráadásul viharos vízen, nem volt gyerekjáték. Volt rá eset, hogy mind a négy ló szemét be kellett kötöznünk, kabáttal, zsákkal vagy egyéb kéznél levővel. Csak ilyen megvakított állapotban sikerült őket a kompra léptetnünk. Arra is emlékszem, amikor elkapott bennünket a szél, félrefordított tihanyi irányunkból, s a révészek minden erőlködése ellenére lesodort Siófok alá. A tihanyi révben ócska, valamikor nádfedelű fészer rogyadozott. Mikor utoljára ott vesződtem, már csak imitt-amott éktelenkedett egy-egy zsuppcsomó a tépett fejű fészeren — a többit mind elfüstölték az idők folyamán átkelni szándékozók.”

A trianoni békediktátum után kezdődött meg a Balaton virágkora, felfutása, ez az időszak sok-sok vendéget hozott a ,,magyar tenger" partjára. Így elkerülhetetlenné vált egy korszerű kompjárat üzembe állítása. A kompjárat terve már 1927-ben megfogalmazódott, de az üzembeállítás 1928. augusztus 1-jén valósult meg. A segédmotoros komp I. vastestű hajó volt, amely 12 perc alatt tette meg az utat, mindez jelentős előrelépésnek számított a néhány évvel azelőtti állapotokhoz képest. A háború végén a komp szomorú sorsra jutott: a németek felrobbantották, s csak 1946-ra sikerült kiemelni. 1958-ra helyrehozták a hajót, motorját megerősítették, majd 1961-ben vízre tették a nagy befogadóképességű, nagy lóerejű KOMP II. járatot, amely ma is működik, Kisfaludy Sándor költő nevét viselve. Majd jött a napjainkban szintén habokat szelő Kossuth és Széchenyi komp, 1976-ra pedig elkészült a Baross. Mostani új kompjaink neveikben is folytatják a balatoni sort: Tihany és Tomaj már bekapcsolódtak a tavi komptörténelem hosszú sorába, melynek kezdetei szintén a történelemi előidőkhöz nyúlnak vissza. 

Kovács Emőke