Szeretné próbára tenni magát

2018.06.17. 08:00

Nagy Zsófia nemcsak a sport világában, hanem az iskolában is remekül teljesít

Eltökélt, kitartó és céltudatos. A 18 esztendős Nagy Zsófia gyermekkora óta sportol, és az évek során számos szép eredményt ért el.

Polgár Bettina

Nagy Zsófia jelenleg a versenyre összpontosít, de ettől függetlenül a továbbiakban is élete fontos részét képezi majd a sport, sőt, szeretne ilyen irányban továbbtanulni

Kamerák kereszttüzében teszi próbára rátermettségét

Legutóbb a Ninja Warrior című ügyességi televíziós vetélkedőműsor előválogatóján bizonyított a fiatal pápai lány, aki június 16-án, szombaton már kamerák kereszttüzében teszi próbára rátermettségét.

Nagy Zsófia elmondta, ötévesen kezdett el úszni és nyolc éven át foglalkozott ezzel a mozgásformával, de ez idő alatt sok más sport-ágat is kipróbált. – Táncoltam és kosárlabdáztam, hat éve pedig rendszeresen kézilabdázom, ami a szívem csücske. Ennek a kiegészítéseként kezdtem el kondizni, hogy erősebb legyek és a pályán is jobban teljesíthessek. Azóta az edzőtermi edzés a hobbimmá vált – magyarázta.

Nagy Zsófia jelenleg a versenyre összpontosít, de ettől függetlenül a továbbiakban is élete fontos részét képezi majd a sport, sőt, szeretne ilyen irányban továbbtanulni Fotó: Polgár Bettina/Napló

Megtudtuk tőle, a sport iránti rajongása nem egyedülálló a családjában. – A kistesóm nagyon komoly szinten tollaslabdázik, míg az apukám hobbiszinten űzi ezt a sportot. Az anyukám pedig régen úszó volt, akárcsak a másik testvérem – fejtette ki lapunknak Zsófia.

– Úgy gondolom, mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Iskolába járok, így nekem is rengeteget kell tanulnom, és mindig úgy próbálom beosztani az időmet, hogy a sport ne menjen a tanulás rovására. Ez eddig sikerült is, hiszen majdnem kitűnő tanuló vagyok a rendszeres testmozgás mellett. Már nem is bírnám ki sportolás nélkül, és nem értem meg azokat a fiatalokat, akik a tanulás miatt hanyagolják a mozgást, hiszen szerintem napi fél órája mindenkinek lenne erre – mutatott rá.

Nagy Zsófia elmondta, rengeteget köszönhet a sportnak. – A sport által tanultam meg küzdeni, és a vereségek hatására kitartásra is szert tettem, ami mindig segít túllépni a csalódásokon. Számomra kikapcsolódást jelent, ha kimehetek futni vagy elmehetek edzeni, mert ezáltal nagyon jól le tudom vezetni a stresszt – emelte ki.

Zsófia kitartó sporttevékenységét pedig számos eredmény koronázta. – A különböző úszóversenyeken rengeteg első helyezést értem el, emellett nagyon sokáig triatlonoztam, sőt, B kategóriában első is lettem. Egy országos futóversenyen pedig ötödik helyezést értem el 1500 méteres gátfutáson. Talán ezekre az eredményeimre vagyok a legbüszkébb – sorolta.

Rögtön a következő körbe jutott

A pápai diák legutóbb a Ninja Warrior című ügyességi televíziós vetélkedőműsor előválogatóján tette próbára magát, ahonnan rögtön a következő körbe jutott. – Tavaly már láttam a tévében a Ninja Warriort, és nagyon megtetszett. Ki szerettem volna próbálni, hogy mire vagyok képes benne, így jelentkeztem, és sikerült is bejutnom. Az előválogató egykörös volt, egyetlen casting alapján döntötték el, hogy ki jut tovább. Különböző feladatokat kellett teljesíteni, volt sprint, fekvőtámasz és saját testsúlyos gyakorlat is – fejtette ki Zsófia.

Hozzátette, a megmérettetésre Farkas Tamás pápai edzőtermi tréner készítette fel, akinek az iránymutatásával saját testsúlyos edzést végzett heti háromszor, de emellett rendszeresen járt futni is. – Nagyon örült mindenki, amikor kiderült, hogy továbbjutottam. Az ismerőseim és a barátaim gratuláltak. A következő fordulóban, június 16-án, szombaton nekik is szeretnék bizonyítani ezen az új terepen, hiszen korábban még nem volt ilyen szereplésem kamerák előtt – árulta el lapunknak nyilatkozva a sporttehetség.

Zsófia elmondta, egyelőre nem tudja, pontosan milyen feladatokkal kell majd megbirkóznia, de olyan akadályokra számít, amikkel a tavalyi műsorban is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. – Rengeteg inspirációt ad számomra, hogy nők is részt vesznek ebben a versenyben – hangsúlyozta.

A pápai fiatal megjegyezte, noha jelenleg gőzerővel a versenyre összpontosít, ettől függetlenül a továbbiakban is élete fontos részét képezi majd a sport, sőt, a későbbiekben szeretne ilyen irányban továbbtanulni.

– Nagy vágyam, hogy étrendeket tervezhessek az embereknek és személyi edző lehessek, vagy esetleg egy saját edzőtermet nyithassak. De ez egyelőre még messze van – tette hozzá mosolyogva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában