A drogstop a fő céljuk

2018.08.08. 14:00

A legális szerek függőséget okozó és egészségromboló hatásait is fókuszpontba állítanák

Az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ által működtetett Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak (KEF) köszönhetően elkészült a város új stratégiája a kábítószer-problémák megelőzésére. Miután az önkormányzat elfogadja, 2018 és 2025 között lesz érvényben.

Borsos Renáta

Benke Ágnes szerint az illegális drogok veszélyei mellett a legális szerek egészségromboló hatásaira is fel kell hívni az ifjúság figyelmét Fotó: Györkös József

A stratégia kapcsán a KEF által a diákok körében készült egy anonim felmérés. Erről, illetve a stratégiában megfogalmazott célkitűzésekről az intézmény igazgatóhelyettesével, Benke Ágnessel beszélgettünk. Az igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, az ajkai KEF elsődleges feladata továbbra is a prevenció.

 

Megerősítenék a kábítószerekkel nem élő fiatalokat abban, hogy tartsanak ki szermentes életformájuk mellett, és minden esetben mondjanak nemet a drogra. – Szeretnénk még több kapcsolatot kialakítani civil, egyházi illetve karitatív szervezetekkel, kiknek segítségével hatékonyan fel tudunk lépni a kábítószer-probléma kezelésében. Tervezzük szülőcsoportok kialakítását, hogy jobban tudjanak tájékozódni az aktuális drogokról gyermekük megóvása érdekében. A már működő programokat a járás településeire is ki szeretnénk terjeszteni. Új rendezvényeket kívánunk a jövőben megvalósítani, hogy a lakosságot minél szélesebb körben tudjuk tájékoztatni a kábítószerek veszélyeiről. Az illegális szerek pusztító hatásai mellett a legális szerek függőséget és egészségromboló hatásait is fókuszpontba állítanánk.

Benke Ágnes szerint az illegális drogok veszélyei mellett a legális szerek egészségromboló hatásaira is fel kell hívni az ifjúság figyelmét Fotó: Györkös József

A diákok körében készített anonim kérdőív is nagymértékben a legális szerekkel kapcsolatos ismeretekre, azon szerek fogyasztására kérdezett rá – mondta Benke Ágnes, és kifejtette, az 5.-től a 12. évfolyamos diákok válaszainak kiértékelése néhol megdöbbentő eredményt hozott, mely egyértelműen megmutatta, foglalkozni kell a témával. A kérdőívben kimutatott adatok szerint a vizsgált célcsoport több mint hetven százaléka kapcsolatba került a legálisan fogyasztható szerekkel, úgymint a cigarettával, vízipipával, alkohollal, energiaitallal, biofűvel. Benke Ágnes szerint, az energiaital fogyasztásának káros hatásával nincsenek tisztában a fi atalok. A válaszokból kiderült, szinte napi szinten fogyasztják. Mi az, ami még különös veszélyt rejt az ifjúságra nézve, és ami ellen biztosan fel kell lépni?

– A tinédzserek válaszaiból kiderült, a biofűvel többen találkoztak már. A bio előtag megtévesztő lehet számukra, ugyanis ezek a szintetikus cannabionidok nagyon veszélyesek, nem lehet biztosan tudni az összetevőit és azt sem, mennyi káros anyagot tartalmaznak. Emellett létezik az internetfüggőség, egészen pontosan az okostelefonok túlzott használata. A közösségi oldalakon napi 10–11 órát is eltöltenek a gyerekek, ami komoly aggodalomra adhat okot. Öröm az ürömben, hogy az illegális szereket 98 százalékuk nem próbálta – fejtette ki az igazgatóhelyettes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában