Lelkiismereti vizesbögre

2018.08.15. 07:00

Rajtunk áll, hogy elegendő vízzel látjuk-e el szervezetünket

Azt mindannyian tudjuk, hogy egészségünkre válik a tiszta víz elfogyasztása, mivel lételemünkről van szó. A felnőtt szervezet 60 százaléka víz, ehhez kellene tartanunk magunkat. A dietetikusok nem győzik hangsúlyozni a folyadék rendszeres pótlásának fontosságát, kiemelten odafigyelve a pluszbevitelre a kánikulai időszakban.

Borsos Renáta

Érdemes praktikákat bevetnünk, mert néha megfeledkezünk a víz- ivásról Fotó: Borsos Renáta

Amikor szomjúságot érzünk, akkor testünk már jelez, hogy elindultunk a kiszáradáshoz vezető úton. Sokan nem veszik ezt komolyan, pedig a testünket a folyadékpótlással tudjuk belülről hidratálni.

Érdemes praktikákat bevetnünk, mert néha megfeledkezünk a víz- ivásról Fotó: Borsos Renáta

Az egészségügyi szakemberek szerint azért szükséges erre körültekintően odafigyelnünk, mert a legfontosabb élettani folyamataink vizes közegben történnek. A nagy hőségben pedig fokozottan ki vagyunk téve a dehidratáltság veszélyének, ilyenkor még többet kell innunk, mint egyébként, normál napokon. A száraz nyelv és nyálkahártyák, a sápadt bőr, a szédülés, fejfájás gyakori dehidratációs tüneteknek számítanak, figyeljünk rájuk. Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, mert Magyarországon a vízkészlet kiemelkedően jó. A felszín alatti vizeink, így az ivóvizünk minősége 70 százalékban kifogástalannak mondható.

Ez derült ki egy, a vizeink minőségét vizsgáló kutatási anyagból. A vízfogyasztás tízparancsolatát ugyancsak meg lehetne alkotni, hogy mindenki a napi rutin részeként elsajátítsa a megfelelő vízivás folyamatát. Érdemes akár különféle praktikákat bevetni, mert néha a munkába temetkezve elfeledkezünk a rendszeres víz­ivásról. Dietetikus ajánlotta a napokban egy rádióműsorban a számítógép előtt hosszú órákon át dolgozóknak, hogy készítsenek maguk mellé egy számukra kedves otthoni bögrét, és azt folyamatosan töltsék újra vízzel, és rendszeresen fogyasszanak belőle. A lényeg, hogy nem tátonghat sosem üresen a hosszú munkaidő alatt a bögre, ez a legfontosabb szabály! Érdemes kipróbálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában